Boszorkánypörök.

Full text search

Boszorkánypörök.
Ilyenek voltak a szatmár-városi törvénykezés nevezetes esetei, a melyekhez járul 1716-ból három boszorkánypör. Ezek azért érdekesek, mert részleteikben is fenn maradván, megmutatják, hogy miféle tüneteket tartottak akkor boszorkányságnak.
A régi történetíró így írja le a legutóbbi két boszorkány pörét:
„Az 1716. év annyiban emlékezetes, mivel akkor égették meg itt az utolsó boszorkányokat, a két németi bábát: Fodornét és Rubánnét. A bábák pöre azt tanúsítja, miszerint: mesterségük nem értése, egymás gyanúsítása, kínzó szerszámok által kényszerített magukra vallás, a tanúk és bírák babonás hite okozták halálukat. Kezök alatt, némely gyermekágyas asszonyok s kisdedeik rosszul lettek, a sok füves vízbeni f üröszgetés mellett elszáradtak: – s mivel a hol egyik nem segíthetett: oda a másikat hívták, ez pedig, az elébbi orvoslás módját ócsárolta: és ha – mint hasonló tudatlan, – ő sem boldogult: okát természetfölötti dologban, kötésekben kereste, ez által az előtte orvoslót, boszorkány gyanújába hozta. Egy betegágyas asszonyhoz, a rajta nem segített Rubánné helyett, Fodornét hívták el. Ez beléptekor mindjárt kedvetlen szagot vesz észre: keresgél: s a kemenczén, gyapju-, zsír-, fonal-, posztó, bőr-keverékkel telt cserépre akad. Ott hagyja, de reggelre – nem tudni mi okon, – eltűnik. Ez Rubánné ellen gyanút gerjeszt. Azonban Fodorné látogatja betegét, de keze alatt sem javul. Egyszerre kimondja, hogy rajta kötésnek kell lenni, míg azt meg nem lelik, gyógyuláshoz remény nem lehet. Erre az ágybelit szétbontják, a derékaljat összevagdalják s benne a kötést, két gombolyag fonalat, megtalálják. Ezt hogy kisodrották ... a beteg megkönnyebbült. A gyanú itt is Rubánnéra esett. Azután az említett beteg asszony férje, egy éjjel, ágyából felkapaszkodik s midőn felébred: szilvásában egy fa alatt talája magát! Mint ment oda, nem tudja, de – úgymond vallomásában, – a Rubánné dolga, – mert feleségeért megszidta. Bizonyos házhoz elhívták Rubánnét. A házi asszony hallván, hogy a mely szobában a nyírágseprűt fejével lefordítva ajtó megé támasztják s megsózzák: ott a boszorkány nem ülhet, hanem forogni kénytelen, úgy cselekszik. Rubánné eljött... Borral kínálják: erőltetik, hogy igyék. Nem vonakodik, szokása szerint hozzá lát. Egyszer feláll, tipeg-topog: muzsikust kíván, mert ő tánczolhatna. A gazda mentegetődzik. Rubánné nem tágít, iszik s a szobában fel s alá döczög. Ezt a gazdasszony megúnván, ételt hoz fel, a seprűt elteszi helyéről, Rubánnét kínálja. Ez azonnal leül, eszik s elcsendesedik. Utóbb ingadozva íly szavakkal búcsúzik el: ugyan aszszonyom! de minek is cselekedte ezt velem? A háziasszony még jobban megerősödik hiedelmében, hogy a seprű, nem pedig a seprős bor okozta Rubánné mozgalmait s ezekre hitet tesz. Ezt a bírák is elhitték; s miután mind a három vádlottat (jobb kezüket bal lábokhoz, bal kezüket jobb lábokhoz kötve) vízre eresztették, tüzes vassal megcsipkedték, végre elevenen megégették. Vízre azért eresztették a boszorkányt, hogy fenn lebeg-é a vízen?”
Jellegzetes kortörténet van ebben a boszorkánypörben, a mely tanúság rá, hogy szegény iszákos asszonyokat miként vitt halálba koruk tévhite.
A szatmári törvénykezés azután semmi kivételest sem mutat fel, míg egyhangúan folyó élete aztán beolvad az állami igazságszolgáltatás egyetemes intézményébe.
94Az igazságszolgáltatás államosítása a régi szatmári, nagykárolyi és nagysomkúti törvényszékek egybeolvasztásával megalkotta a szatmárnémeti kir. törvényszéket.
Előbb a deáktéri régi u. n. „megyeházán” székelt, míg át nem költözött a jelenlegi kétemeletes igazságügyi palotába, a mely jelenleg Szatmár-Németinek legnagyobb középülete.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me