ELŐSZÓ Irta Vajay Károly dr. polgármester

Full text search

ELŐSZÓ
Irta Vajay Károly dr. polgármester
Szatmár-Németi sz. kir. város lakossága ősidők óta, hasonlóan a többi síkföldi városokhoz, őstermeléssel is foglalkozott; azonban a város kedvezőtlen fekvése következtében s mert a belső pártviszályokból eredő, valamint a külellenséggel való harczoknak útvonalába esett, nagyobb és belterjesebb gazdaságok nem keletkezhettek, a mihez még a talaj kevésbbé jó minősége is hozzájárult. Mindazonáltal a város lakosságának őstermeléssel foglalkozó része évszázadokon át tisztességgel élt s a városnak mindenkor megbízható polgársága maradt.
Ugyancsak a város alapításának idejére nyúlik vissza az iparűzés kezdete is, mely azonban a kisipar körét századokon át nem haladta túl; és habár a város polgárainak túlnyomó részét a virágzó czéhekben egyesült vagyonos iparosok alkották, nagyipar nem fejlődött ki, részben az őstermelés fejlesztésére kedvezőtlen, s az iparra is hasonlóan kiható okokból, – részben mert a középponti kormányzás részéről, a város közönsége, erős nemzeti magatartása miatt, támogatásban nem részesült. Különben pedig az iparosoknak a czéhektől biztosított foglalkozása oly kedvező anyagi helyzetet teremtett, hogy nem érezték hiányát és szükségét a kormányhatalom támogatásának.
Viszont a kereskedelem már ősidők óta virágzásnak indult. A nagy népmozgalmak, a szabadságharczok viharai, már századokkal ezelőtt ide vonzottak és kényszerítettek a közeli Erdélyből, több kereskedéssel foglalkozó görög és örmény családot, – a kik egyrészt megvetették egy virágzó kereskedelem alapjait, másrészt pedig számos itteni lakost a kereskedelem űzésére kitanítván, népes kereskedői osztálynak lettek alapítói, – a mit igazol, hogy a kereskedői társulat csaknem másfélszáz évvel ezelőtt már megalakult. Kedvezően hatott a kereskedelem felvirágzására a város középponti fekvése is, a mely nagy vidék természetes központja. – Ide futnak össze a vidék kereskedelmi szálai. Ezt a czélt szolgálja a város közönségének vasúti politikája, a mely Szatmár-Németi sz. kir. várost az éjszakkeleti Magyarország vasúti középpontjává óhajtja tenni. S ennek joggal várt eredménye nem lehet más, mint hogy a fekvése által erre kijelölt város előbb-utóbb nagy vidékének minden tekintetben természetes középpontja lesz, a mi a város vezetőségének is állandó törekvése.
Szatmár-Németi sz. kir. város lakossága, sok bajok és viharok közepett, mindenkor a saját erejére volt utalva. Ebben azonban soha sem csalatkozott. A városi polgárság mindenkor megértette a korszellemet. A nemzeti küzdelmekben mindig a nemzeti ügy mellett állott, az elnyomatás korszakában pedig békén tűrte sorsát s várta a jobb idők bekövetkeztét.
A városi magisztrátus az egyházi vezető férfiakkal és a külső tanácscsal nagy körültekintéssel és puritán erkölcsökkel intézte a város dolgait. A város vagyonát okos politikával századokon át gyarapította, a mit a város nagy kiterjedésű ingatlanai igazolnak. E hagyományos politika az utókorra is átszállott s így vagyoni tekintetben a város ma is az elsők közé tartozik.
Közigazgatási szervezete még a régi intézmények nyomait viseli magán. A külső tanácsból kialakult közgyűlés, újabb elnevezése szerint törvényhatósági bizottság s a szélesebb alapokra fektetett belső tanács utódja: a tanács intézi a már-már rohamosan szaporodó ügyeket, a melyek a csaknem 30 év óta változatlanul álló hatósági szervezetnek átalakítását sürgetik. Bizton remélhető, hogy a jelenlegi döntésre jogosult tényezők buzgalmának és áldozatkészségének nem sokára meg lesz az az eredménye, hogy az immáron virágzó és a modern városi életre vágyakozó lakosságnak méltán megkövetelt jó közigazgatását, a kor színvonalán álló, képzett és sorsával megelégedett tisztikar fogja intézni.
Vajay Károly dr.

Szatmár-Németi város czímere.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me