Török-korban.

Full text search

Török-korban.
A mohácsi vész után szomorú részese lett a város annak a csapásnak, mely az egész országot érte. Mint a török végvára, majdnem másfél évszázadig 10,000 fegyveres őrséggel védte az ozmán birodalmat. De nemcsak török erőd volt ekkor, hanem egészen keleti jellegű várossá alakult át. Evlia Cselebi szerint a Duna partján fekvő külső várnak belső erődítménye is volt. A belső várban magában 50 s az öt városnegyedben összesen ezer deszkazsindelyes ház és hét templom állott. A behódolt keresztény alattvalók külön városrészben laktak és három templomot bírtak. A törököknek Váczon hatalmas vízművük volt. A föld alatt 2–3 méter mélységben húzódik a két méter átmérőjű és téglákkal boltozott csatorna, mely a budai hegyekből, kb. 7 km. távolságból hozta a vizet a városba. A bolgár kertészek ma is használják ezt a vízművet, melyre egykori tulajdonosaiknak terjedelmes rizsföldeik ápolásához is szükségük volt. A városbeli keresztények már akkor is szőlőmíveléssel foglalkoztak. Minthogy Vácz a török végvára volt, a magyar őrségektől sokat kellett szenvednie. Ha pedig magyar kézre került, a törökök támadtak reá. A várat magát háromszor röpítették levegőbe, de az utólsó felrobbantását kivéve, újból helyreállították és megerősítették.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me