A szerb település.
A szerb település.
Ez időre esik a szerbeknek Magyarországba s így Szentendrére való bejövetele. I. Lipót 1690 április 6-án azoknak a déli szlávoknak, a kik őt a török elleni harczban támogatni készek és uruknak elismerik, szabad vallásgyakorlatot, vajdaválasztási jogot, a török uralom alatt és után behozott közterhek és adók viselésétől való mentességet igér (Szentendre város levélt. 11. sz A). A szerbek idejövetelük előtt Bécsbe küldik Diakovits Izaiás püspököt, hogy ott, letelepedésük esetére előterjessze Csarnojevits Arzén és a szerb nép feltételeit. Midőn Belgrád 1690 okt. 9-én török kézre került, a szerbek a törökök bosszújától félve, futva menekültek Magyarországba. Ez a futás (Javor 1891, 14. és 15. sz.) 1690 őszén történt; részint gyalog, részint hajókon 40 nap alatt jöttek Budára 455Csarnojevits Arzén ipeki pátriárkával, több püspökkel és szerzetessel. Magukkal hozták Lázár czár tetemeit is. Ugyanis a szerencsétlen koszovoi (rigómezői) ütközet után, a melyben Lázár czárt a törökök foglyul ejtették s lefejezték, tetemét 1389-ben a pristinai templomba helyezték el; innen fia István (Magas) 1391-ben a testet Ravanicza zárdába helyezte át, a honnan a törökök elől menekülő szerbek szerencsétlen czárjuk testét Szentendrére magukkal hozták s egy kisebbszerű templomban helyezték el, a mely azon a helyen állott, a melyet a jelenlegi kereszt jelöl a Duna partján, a mostani hajóállomásnál. Minthogy az itt megtelepült szerbek jelentékeny része innen 1697-ben a Délvidékre huzódott vissza – a hol sürübb tömegben laktak a szerbek – szeretett czárjuk tetemét magukkal vitték és a már pusztulásnak indult Vrdnik gárdát újra felépítve, ebbe helyezték el a tetemet s a zárdát a régi temetkezési hely szerint Ravaniczának nevezték el, a hová mint szent ereklyéhez, most is bucsura járnak a szerbek.
Jaksits szerint 27.000 szerb család vándorolt be (Glasnik XXX.) és Ruvaracz összes számukat 80,000-re teszi. Lajos őrgróf 1690 szept. 18-iki levele szerint (Röder II–285.) fegyveres kevés volt közöttük; menekültek és nem azzal az elhatározással jöttek, hogy itt maradjanak, hanem abban a biztos reményben, hogy a császári hadak oltalma alatt csakhamar hazatérhetnek; e reményt azonban 1699-ben a karloviczi békekötéssel befejezett török háború eredménye teljesen eloszlatta. Minthogy uruknak ismerték el Lipótot, a király, Csarnojevits Arzénnek Diakovits útján tett felterjesztései alapján, 1690 aug. 21-én diplomát adott nekik, mely itt tartózkodásuk idejére viszonyukat az állami hatóságokhoz rendezi, vallásuk szabadságát, az ónaptár használatát, szabad pátriárka- és püspökválasztást, szabad, de saját költségükön eszközlendő templomépítést s a mennyiben a Zsigmond alatt letelepedett szerbeknek egyes helyeken templomuk volt, de ezeket a törökök elfoglalták, ezeknek újból birtokbavételét, a gör. keleti egyházjog érvényben hagyását, a papi bíráskodás és egyházkormányzás terén biztosítja. (Városi levéltár. 11. sz. B). 1690 decz. 11-én I. Lipót pátense a szerbeket az ország törvényhatóságainak hatásköréből kivette, mert sok volt a kölcsönös panasz és közvetetlenül királyi hatalma alá helyezte. A szerbeknek I. Lipóttól nyert kiváltságait elismerte I. József 1706 aug. 7-én és 1706 szept. 29-én, III. Károly 1713 aug. 2-án. (Városi ltár 11. sz. C).
Szájhagyományként fennmaradt, hogy III. Arzén néven ismert Csarnojevits agg pátriárka, a ki mint ilyen, a szerb települőket Szentendrére és Izbégre hozta, a település helyétől mintegy 3/4 órányira fekvő s az erdőhöz közel levő regényes fekvésű völgyben kitünő, majdnem jéghideg vizű forrás-kúthoz járt s ott megpihenni szokott. Az agg pátriárkát a szerbek és az akkori lakosság „sztári” néven emlegették és így ezt a forrás-kutat róla nevezték el „sztároga vodá”-nak; lassanként ez az elnevezés „Sztara vodá”-vá változott. Ezen a helyen a szerb kereskedők czéhe rokoko stilben faragott kőkútfőt állított 1781-ben; felirása: 1781. god. (trgovacska kotva). Izsgyivenyijem Komp. Tergovacske Szvjatoandrejszke. [Az eredetiben ciril betűkkel – CD szerk.] (A szentendrei kereskedők egyesülete által emeltetett.) Mellette balfelől vörös márványkereszt áll, a melyen ez a felirás olvasható: „Szej krszt vodruzi blagocsesztivo vosztocsnij ecerkve szlaveno-szerpszkoje opstyesztvo szvjatoandrejszko, dne 29. avg. 1810. ljeta.” Ezt a keresztet emelte az egyesült görög-keleti szerb szentendrei hitközség 1810. évi augusztus hó 29. napján.) Ez a hely a számos kies és regényes fekvésű helyek közül a legkedvesebb és legismertebb, mert nemcsak maga a szentendrei közönség, hanem a fővárosból nagy számban érkező turisták és kirándulók is felkeresik; a kút körül ezidőszerint az asztalon és néhány padon kívül a gyönyörű fejlettségű vadgesztenyefák biztosítanak hűvös árnyékot a fáradt kirándulónak. A hely vonzóbbá tételére újabban elhatározták, hogy a kút és környékének fejlesztésére még több ültetvényt, és kényelmi eszközt fognak elhelyezni. Szentendrén az a hit van elterjedve, hogy a ki a sztaravodai kútból iszik, az Szentendrén fog megtelepülni.
A szentendrei szerbek ügyes kalmárok és iparosok voltak; az itt talált Lovcsánszky-, Pleviczky- kereskedő-czégek hatalmas konkurrenseket kaptak a Zuczay, Popovits, Pavlovits, Lepojkovits, Sivkovits és Margaritovits-czégekben. A kereskedők és kalmárok czéhének már 1698 júl. 13-án volt királyi szabadalma. Nem kevésbé fejlődött bejövetelükkel az ipar, melynek itt a XVIII. 456században nyolcz szabadalmazott czéhe volt, melyek a következő években nyerték szabadalmaikat: az óbudai és szentendrei vargák czéhe 1754 szeptember 26-án, szattyán- és kordovánkészítő tabakosok 1698 július 13-án csizmadiák 1695 október 30-án, szűcsök 1700 január 1-én, paplan- és zubbonykészítők 1695 április 12-én, szabók 1708 május 20-án, a kovács, lakatos és kerékgyártó czéh 1758 márczius 31-én és a görög szappanfőzők 1715 augusztus 5-én. A vargaczéh az óbudaival közös volt.
Volt azonban az őslakosságnak az új szerb lakosakkal kellemetlen érintkezésük is, midőn t. i. a bécsi udvar előbb két, utóbb 1698-ben négy millió forint állandó hadiadót vetett az országra és ezt a törvénytelen, a kipusztított ország lakosaira elviselhetlen súlylyal nehezedő terhet csaknem kivétel nélkül szerb katonasággal kimélet nélkül hajtatta be. Ezért találunk oly gyakran a katonai és polgári hatóságok e korból származó rendeleteiben ilyen záradékot: „el ne mulaszszátok teljesíteni, mert nemsokára rácz executiót fogtok szenvedni.” Nem csoda tehát, hogy a haza régi lakosai és új polgárai, talán felsőbb körökben kiszámított és szakadatlanul ápolt tervezet szerint, egymást idegeneknek, sőt ellenségeknek tekintették.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
