Káva.

Full text search

Káva.
Káva, magyar kisközség a monori járásban, 116 házzal és 756, római kath. és ág. ev. vallású lakossal. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása pedig Pilis. A középkorban Kalva (Kalwa) és Kálna néven említik az oklevelek. 1435-ben a Palicsnaszentpéteri családot iktatják e helység birtokába, de a Kálnaiak és a Kápolnaiak e beiktatásnak ellentmondottak. 1462-ben a Kápolnai családnak is voltak itt részei. A török hódoltság alatt elpusztult és 1690-ben az elhagyott helyek között volt összeírva. Valószínű, hogy Bénye helységgel egyidőben települt be újból, mert a török hódoltság után e helységnek is a Fáy család volt a földesura s lakosai Bénye s az ugyanez időtájban telepített Alberti helységek lakosaihoz hasonlóan, ág. ev. vallású tótok, tehát ezekkel egy eredetűek. Az 1754. évi vármegyei nemesi összeírás szerint Puky András és László voltak a helység földesurai. 1770-ben e helységben 12 egész úrbértelket írtak össze. 1848 előtt Zsaroláni Márton József, Leleszi Kovách Gáspár és Puky Márton voltak a helység legnagyobb birtokosai. Jelenleg Halász Gyulának és Pucher Ödönnek van itt nagyobb birtoka. A tagosítás még 1847-ben történt, egyezség útján. A XIX. század második felében Puky György itteni gazdasága, a vármegye legjobban felszerelt s legokszerűbben vezetett gazdaságai közé tartozott. A községben nincs templom. Az itt fennálló úrilakok közül a Puky-féle ház a XVIII századból való, Kovách Gáspáré 1810-ben épült és itt a tulajdonosnak kb. 1700 kötetes nagy könyvtára van. Förster Aurél úrilakát a jelenlegi tulajdonos építtette és itt 2700 kötetes, értékes könyvtára van. Halász Gyulának és Pucher Ödönnek szintén van itt egy-egy úrilaka, melyek közül az első régi épület. A Puky és a Halász családok a Fáy család révén birtokosok itt. A kath. temetőben egy épület alapfalainak a nyomai láthatók, melyet az ú. n. vörösbarátok kápolnája maradványainak tartanak. Itt egy régi sírkő is áll, melynek felírása azonban két P. P. betű kivételével, olvashatatlan. Némelyek szerint e két betű Pater Priort jelent. Itt már egy harangot is találtak, melyet a r. katholikusok éveken át használtak is; de mikor megrepedt, átönttették. A községhez tartozik Czigánytanya, és Ladányi tanya.

Káva: Kovách Gáspár úrilaka.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me