Magyarok.
Magyarok.
Nemzetünk őstörténelme e legendás világ homályában vész el. A honfoglalás nagy eseménye már világosabb képet nyújt ugyan, de még ez is annyira be van vonva a legendaszerűség zománczával, hogy a való történelmi magot teljesen kihámozni alig lehet. Különben is úgy az egykori kútfők, mint később keletkezett krónikáink igen fukar szóval tárgyalják történelmünk e legfontosabb eseményét. Nem csodálhatjuk tehát, hogy annak lefolyásáról részletesebb, az egyes földterületek elfoglalását feltüntető képet alkotni alig lehetséges. Megyénk területe e részben, éppen mert a morva fejedelemség központja volt, kevésbbé mostoha elbánásban részesült s ugy a kútfőkben, mint a krónikákban, a néphagyományt megörökítő emez iratokban, gyakran és névszerint is szerepel.
A honfoglalás kezdete, a magyarok tömeges fellépése e hazában, úgy a mint azt a Dömösön 1150 körül irt nemzeti krónika adatai alapján szerkesztett Kézai-féle, majd az ebből készült képes krónika előadják, szoros összefüggésben van Nyitravármegye ez időbeli történelmével. Ime a krónikások szava:
„Az Úr megtestesülésének 677. évében, száz évvel Attila király halála után a magyarok ujra betörtek Pannoniába. Átmenve a besenyők, fehér kúnok birodalmán, Susdalon és Kio városain, átkeltek a nagy hegységen. Itt egy tartományba értek, hol számtalan sok sast láttak és a sasok miatt nem maradhattak meg ott, mert azok, mint legyek, lecsaptak a fákról és megették marháikat és lovaikat. Innét három hónapon át leszálltak a hegyeken 478és eljutottak Magyarország véghelyére, azaz Erdélybe, az említett népek ellenére.
Hadnagyaik közt Árpád, Álmos fia, Elend fia, Ugek fia volt a leggazdagabb és leghatalmasabb. Ennek atyját Álmost Erdélyben megölték, úgy hogy nem juthatott el Pannoniába. Erdélyben tehát megpihentek és jószágukat is hevertették. Hallván a lakosoktól, hogy a Dunánál nincs jobb folyó, sem jobb föld a világon annál, közös tanácscsal valami Kusid nevű követet, Kund fiát elküldték, hogy menjen nézze meg azt a földet, ismerje meg annak lakóit.
Amikor tehát Kusid eljött Magyarország közepére, eljutott a Duna vidékére, látta a gyönyörű helyet, körös-körül a jó, termékeny földet, zöld mező közt a jó folyót, megtetszett neki. Elment hát a tartomány hadvezéréhez, aki Attila után uralkodott, Zvatoplughoz, üdvözölte őt övéi nevében, és előadta neki miért jött. Zvatoplug ezek hallatára nagyon megörült, mert azt hitte, hogy azok parasztok, kik az ő földjét mívelni akarják és ezért a követet megajándékozva, őt elbocsátotta. Kusid pedig megtöltötte a Duna vizével kulacsát, a perje füvével tömlőjét, fekete-földet is vitt magával, úgy ment haza. És amint elbeszélt mindent, mit látott, mit hallott, nekik is nagyon megtetszett, át is adta a vizet, a földet és füvet. Ezeket megízlelve jól, megtudták, minő jó a föld, édes a vize, füves a mezeje, mint ahogy a követ elbeszélte. Árpád pedig a Duna vizével megtöltve kürtjét, a magyarok előtt, a kürt fölött kérte az Isten kegyelmét, hogy az Úr adja nekik e földet örökre. A magyarság pedig háromszor kiáltotta: Isten, Isten, Isten és ott kezdődött ez a szokás, melyet a magyarok a mai napig megőriznek. Azután közös tanácsból visszaküldötték azt a követet a herczeghez és küldtek neki földjeért egy nagy lovat, arábiai arannyal bevont nyereggel és aranyos fékkel. Ennek láttán még jobban megörült a herczeg, azt hitte, hogy telepesek módjára küldték azt a földért. A követ pedig földet, füvet és vizet kért a herczegtől, mire az mosolyogva válaszolta: ezért az ajándékért legyen nekik, amennyit akarnak. És így a követ visszatért.
Árpád pedig ezalatt hét vezérrel bejött Pannoniába, de nem mint telepesek jöttek, hanem mint a föld birtokosai örökös jogon. Ekkor más követet küldtek a herczeghez és azt az üzenetet mondatták el vele: Árpád és népe azt üzenik, hogy ebben az országban, melyet tőled megvettek, semmi módon meg ne maradj, mert a földet megvették a lovon, a füvet a féken, a vizet a nyergen. És amint a vezérnek elmondották az üzenetet, mosolyogva mondá: A lovat sulyokkal agyonütik, a féket a mezőre dobják, az aranyos nyerget a Duna vizébe vetik. Mire a követ: Hát uram, mi kárunk lesz abból? Ha a lovat agyonütöd, kutyáikat táplálod, ha a féket a fűbe dobod, kapásai megfogják találni az aranyát, ha a nyerget a Dunába veted, halászai az aranyat partra hozzák és haza viszik. Mert ha a föld, a fű és a víz az övék, minden az övék.
Erre a herczeg gyorsan öszegyüjtötte seregét, félve a magyaroktól, segítséget kért barátaitól is és amint mindnyájan együtt voltak, eléjök ment. Ők pedig ezalatt közel jöttek a Dunához és egy szép mezőn, kora hajnalban megütköztek. És az Ur segítsége a magyarokkal vala és ábrázatok elől futásnak eredt a herczeg és a magyarok őt a Dunáig üldözték, ő pedig félelemből abba vetette magát és annak örvényébe fulladt. Az Úr visszaadta a magyaroknak Pannoniát, mint a hogy Mózes idejében Seonnak, az amoreus királynak földjét és Kanaán minden birodalmát örökségül adta Izrael fiainak. Árpád pedig a többi magyarokkal együtt legyőzvén és megölvén Zvatoplug herczeget, a Noé hegyén, Fehérvár mellett ütött tábort és ez az első hely, melyet Árpád magának Pannoniában kiválasztott.”
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
