Templomok.

Full text search

Templomok.
A megye területén a legrégibb időktől kezdve több templom emléke maradt fenn. A megyei hagyomány szerint egyik legrégibb templomunk az a kápolna lenne, mely Darázs községe fölött, a Zobor-hegy utolsó nyújtványán áll s védő szárnyait a messze elható síkság felé terjeszti ki. Magáról e templomról okleveles említésünk nincs, de tudjuk, hogy Darázs a zobori ősi konvent fiók-egyháza volt s a darázsi hívek lelki gondozását mindig a benczések közül választott pap végezte. A kápolna építészeti stílje, amennyiben őseredetiségében fenmaradt volna, némi tájékozást nyújtana ugyan régisége felől, de pontos kormeghatározásra elég alapot nem képez.
551A románkorbeli templomok közül említendők: A divéki templom. Ez Pasteiner leírása szerint egyhajós, félkörű záradékú, nyugati homlokzatán a templom testébe épített négyzetes toronynyal, melynek páros és hármas ablakait oszlopocskák választják el. Eredetileg gerendás menynyezete volt. A daróczi egyszerűbb temetői kápolna, bejárata fölött két pilléren nyugvó karzattal. A szádoki falkerítéssel erősített templom egyhajós és egytornyú, egynes záradékú; félköríves kupolájának bélletét egy-egy fél oszlop-törzs tagolja. Ide tartozik a diskai templom is (1075).

I. FERDINÁND.
Az orsz. képtárból.
Magának Nyitra városának négy plébánia-temploma volt. A mária-hegyi, a kövesdi, a szent királyról elnevezett párutczai és a szent Mihályról elnevezett városi plébánia-templom.
Régi, a csúcsíves korból származó templomok még: a sellyei, pereszlényi (1322), komjáti (1394), kovalói (1400), a dejtei, a vittenczi, szent-vidi vagyis nagy-kosztolányi, lancsári, csejtei, privigyei plébánia-templomok. A szakolczai templom három-hajós csarnok, oldalhajói alacsonyabbak és nyolczszögűek, szentélye szabályos, a torony a középhajó első szakaszába van építve. A vágujhelyi XV. századbeli alkotás. A régi templomból azonban ma már csak a támpillérek, a szentély-záradék és egy-két ablak maradt meg.
A vallásos élet felbuzdulására mutat az a körülmény, hogy egyes helyeken már a legrégibb időktől fogva külön búcsu-engedélyek voltak. Így Nadlánynak, hol egy Bold. Szűz Máriáról czímzett templom állott, VI. Kelemen pápa 1345-ben engedélyezett búcsut (Theiner I.), 1400-ban pedig Kovaló községe részesült ily pápai kegyben. (Mon. Vat. IV. 234.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me