A közigazgatás ujjászervezése.

Full text search

A közigazgatás ujjászervezése.
Komárom vármegye ez alkalommal 350 újonczot állított ki, míg a vármegyében birtokos Nádasdyak 30, gróf Zichy Károly, Ferencz és István 60, gróf Zichy Miklós 15, Esterházy János és Ferencz 100 fölszerelt huszárt adtak a lovasság szaporítására.
Kardélre azonban nem került a dolog, mert az 1779. május 13-án Teschenben kötött béke véget vetett a hadikészülődésnek.
A szatmári békekötés után a vármegyei közigazgatás is újonnan szerveztetett. A szervezés munkája kétségkívül gróf Esterházy József főispán érdeme, a ki közvetetlen azután, hogy III. Károly király őt a főispáni méltóságban megerősítette, 1713. február 7-ére egybehívta a rendeket a tisztújító közgyűlésre.
Ezen a közgyűlésen állapították meg a választás útján betöltendő tisztségeket, valamint a tisztviselői fizetéseket is. Az alispán fizetését ekkor 300, a szolgabírákét 100, a megyei jegyzőkét 175, az adószedőét 200 forintban állapították meg. Már ekkor is voltak tiszteletbeli tisztviselők. Nedeczky Mihály, a kit 1719-ben főjegyzővé választottak, megválasztatását megelőzőleg két éven át díjtalanul végezte a főjegyzői teendőket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me