Történelmi visszapillantás.

Full text search

Történelmi visszapillantás.
Hazánk közlekedési ügyének történetét vizsgálva, lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy azzal az előbbi századokban vajmi keveset törődtek. Közutaink rendezése felé inkább csak a XIX. század elején és akkor kezdett jobban a közfigyelem irányúlni, midőn Európa előrehaladott államaiban a vasútak építése és a gőzhajózás kezdett terjedni és a mikor a belföldi intenzivebb mezőgazdaság, a fellendülő ipar és kereskedelem kifelé is kezdett piaczokat keresni, és mikor vevők is mutatkoztak, de a termények pontos és gyors szállítására alkalmas forgalmi eszközök nem állottak rendelkezésre. A mint pedig a vasútépítés és gőzhajózás fokról-fokra előrehaladt: kezdetben inkább csak a főbb városokat és a nevezetesebb kereskedelmi góczpontokat kötötték össze egymással és ily arányban növekedett annak szüksége, hogy az ország belsejéből és a távolabb fekvő vidékektől a góczpontok felé minden időben használható közutakat alkossanak.
Az előbbi századok nem is voltak e feladatok teljesítésére alkalmasak. A sokféle háború és ellenségeskedés között, a tevékenységet ezek vették igénybe. És ha közbe-közbe kissé nyugodtabb időszak következett, minden törekvés az volt, hogy az ország ereje kipótoltassék.
Gömör vármegyében már századok óta virágzott a bányászat és az erdészet és a lakosság nagy része földmívelésen kívül mindig iparral és vándorkereskedéssel foglalkozott. Így tehát bizton következtethető, hogy a vármegye már régtől fogva rendelkezett forgalmi útak felett, mivel azok építésére és fentartására terményeinek értékesítésénél és foglalkozásánál fogva is utalva volt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me