Táncz és tánczkiszólások. | Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai

Táncz és tánczkiszólások.

A nótával karöltve jár a táncz. A vármegye magyarsága mindenek fölött a csárdást és pedig a gömöri andalgó, majd szilaj csárdást ropja, míg elvétve a dajcsolásnak, a czeperlinek is helyet enged. A tótság, a csárdás mellett, nagyban űzi saját nemzeti tánczát, a póžabučki-t, a melyben különösen a tiszolczvidéki és garamvölgyi tótok mesterek. A dobsinai németség ma már erősen magyarosodó fiatalsága a modern tánczrendben foglalt összes tánczokat járja s elvétve, valami ünnepélyesebb alkalommal kerül láb alá a bányászok méltóságos, menuett-szerű permonyik-táncza.

Tánczkiszólásokkal, a melyek a kedv és mulatság fokmérői, de egyszersmind fokozói is, csak a vármegyei magyarság él, mert magát a puszta csuhaj-ozást, no-no-zást, reku-zást, melyet a tótság használ, tánczkiszólásnak nem lehet tekintenünk. A vármegyei magyar nép egy-egy talpraesett, helyénvaló és sokszor jellemző tánczkiszólását még az úrirend is átvette és igazi jókedvében, jó czigány, talpalá húzott nótájánál tánczolva használja. A tánczkiszólások nagy seregéből álljon itt a barkó nép kiszólásaiból e néhány mutatónak:

199Uczczu lábam szaporán,
Bírom én is veled ám!

Más: Öregesen, csendesen,
Zötyögősen, rendesen!

Más: Ha kicsinyek vagyónk is
Tágasságot nekőnk is!

Más: Az én gatyám három szél!
Járjuk mint a forgó szél!

Más: Ide babám ekkis tánczra!
Rázógygyék a szoknyád ráncza!

Más: Vess figurát olyan czifrát,
Hogy a patkód hánnyék szikrát!

Más: Ne bocsádd, forgasd me’,
A tempóját úgy add me’!

Más: Rajta, a ki épkéz-láb!
Ha így nem bír, négykézláb!

Más: Három napig így járom!
Térdig kopjék a lábom!

Más: Reszeld füstös az fádot!
Eszem a szép pofádot!

Más: Járd ki lábam, járd ki most!
Nem parancsol senki most!

Más: No még eczczer, úgy lesz kéczczer,
Rábokázom harmadfé’szer!