II. Miklós.

Full text search

II. Miklós.
Talán legérdekesebb alakja az Andrássyak régebbi történetének (II.) Andrássy Miklós, a dervis generális. Mint ferenczrendű barátot érte a Rákóczy-szabadságharcz híre. Azonnal elhagyta a zárdát s egy csapat török és kozák élére állva, a fejedelem zászlaja alá állott. Barátcsuhában harczolván, azért hívták dervis-nek, a mi törökül barátot jelent. Testvéreihez hasonló hős volt s vakmerő bátorsága lett veszte is. Egyszer túlságosan messze hatolva a labanczok táborába, elfogták és visszavitték zárdájába. Mint Szirmay munkájából olvassuk, abban a zemplénmegyei kolostorban is végezte életét.
(III.) Andrássy Jánosról, a ki ifjan halt el, sem a históriában, sem a családi krónikában nem találunk említést; ugyancsak kevés a följegyzés (III.) Mátyásról, (I.) Andrássy Miklósnak második felesége, Kerekes Erzsébettől származott fiáról. Nejétől, Klobusiczky Juliannától fia (II.) István született, a ki fiatalon – 1760-ban – a schweidnitzi táborban hunyt el, mint alezredes végezve pályafutását. Két nővére, Borbála (báró Pottheimné) és Julianna (báró Kozáné) idegen nemzetségbeliek feleségei lettek.
Andrássy Miklós bárónak a fiai vitték aztán – két ágazaton – tovább a nemzetséget, a kinek két fia (I.) István és (II.) György vonalában maradt föl továbbra is az illusztris család.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me