Szijjártó István.

Full text search

Szijjártó István.
Az áldozatkészek között első helyen áll egy egyszerű, igénytelen iparos: Szijjártó István, a ki a templomépítéshez egymaga 20,000, az iskolához 5000, a lelkészek jövedelmének alapjához 2000, s a középső harang öntési költségeihez pedig 600 forint adománynyal járult. Nevét egy utcza őrzi Rimaszombatban; a ref. egyházban azonban csak régi, rejtett s egyre halványodó feljegyzések.
E gyülekezet életében nevezetes fordulópontot alkot még az 1848-ik év, a mikor a testvériség melege járta át a város lakosainak szívét s egyértelemmel elhatározták, hogy az összes felekezetek papjainak s tanítóinak fizetését, tehát a reformátusokét is, a város vállalja magára. S ezt mind a mai napig példás pontossággal teljesíti is.
Rimaszombat nagy papjai közül egyháztörténelmi vagy irodalomtörténeti jelentőségre emelkedtek: Paksi György (1632–1643), ki Kecskeméten, a hol előbb hivataloskodott, püspökséget is viselt. Harsányi Móricz István (1643–1691), ki négy évig szenvedett bujdosásban és gályarabságban. Szentgyörgyi Sámuel (1731–1745) esperes és a tiszáninneni kerület első püspöke, Szőke Ferencz (1783–1806), Terhes Sámuel költő és esperes (1836–1857). Elemi iskolát az egyház ma már nem tart fenn. Fiuiskoláját 1873-ban, leányiskoláját 1890-ben községivé engedte át. Ma az iskolák Rimaszombatban mind államiak.
Van a gyülekezetnek két rendes lelkésze, segédlelkésze, énekvezére, és iparostanulókat védő egyesülete.
Vagyona földben, pénzben és épületben (a templom értékét nem számítva) mintegy 150,000 korona. Lélekszáma: 1869.
Az egyházi élet azonban – fájdalom – itt is hanyatlóban van, mint jóformán az egész egyházmegye területén. A korszellem, az anyagi aláhanyatlás s a megélhetés nehézsége a lelkiekben is érezteti romboló hatását. Gyülekezeteink legnagyobb részében már teljesen szünetel a hétköznapi isteni tisztelet. A vasárnapit is egyre gyérülőbb közönség látogatja. A lelkészi testületben megvan a buzgó törekvés e szomorú jelenségek orvoslására. Van szervezett papi értekezlet, mely évenkint, kisebb szakaszokra oszolva is, egyetemesen is összejöveteleket tart s eszmecserék és felolvasások útján igyekszik a tiszttársak lelkében a buzgóság tűzét éleszteni, egymást útbaigazítani s a sikeres működésnek úgy tudományos, mint gyakorlati eszközét megtalálni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me