A türelmi rendelet után.

Full text search

A türelmi rendelet után.
A türelmi rendelet után Rozsnyónak megengedték, hogy Berzététől, a hol 1711 óta tartotta istentiszteletét, megválhasson. Major Sámuel berzétei lelkész Rozsnyón 1783 szept. 14-én megkezdte a Berzétei-utczában, Leszczinszky Mihályné csűrében a legelső istentiszteletet, mígnem a rozsnyóiak, minden akadály legyőzése után, 1784–1786-ig, felépítették jelenlegi templomukat.
Az 1784. évben Nagy-Veszverés két leányegyházával, Kis-Veszveréssel és Betlérrel alkothatott egyházat; Rédova lelkészhívásra és imaház emelésére nyert jogot; Henczkó mint leányegyház Alsó-Sajóhoz csatoltatott.
Szirk, Turcsok és Rákos az 1783 decz. 16-án tartott megyei gyűlésen kihirdetett felsőbb rendelettel engedelmet kaptak imaház felállítására és lelkész és iskolatanító bevezetésére. Ugyanebben az évben magánistentiszteletre engedélyt nyert Süvete, Perlász, Jolsva, Taplócza és Miglész leányegyházaival; Vizesrét a hozzácsatlakozott Umrla-Lehotával; Hizsnyó, Lubenyikkel, Mnizsánynyal és Koprással, – és Nagyrőcze, Jolsva, a melyek eleinte, a multra hivatkozva, nyilvános istentiszteletért folyamodtak.
1785-ben két új egyház alakult: Hosszúrét és Fekete-Lehota. Hrussó, Dobrapatakkal és Lipóczczal az utolsó volt ebben az időben, a mely czélját 1787-ben elérte.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me