Megjegyzések

Full text search

Megjegyzések
Ápr. 27-én a románok szó szoros értelemben vett üldözése úgyszólván megszűntnek volt tekinthető; a vörös utóvédek az egész front mentén már csak román lovas járőrökkel jutottak érintkezésbe.
Április 24–27-ig a románok átlag mindössze 25 km-rel jutottak előre, ami csak 8 km-nyi napi teljesítménynek felel meg.
A déli szárnyon Nagylaknál e napon már a szerbekkel is létrejött a szorosabb érintkezés.
A 427/8. számú jelentésben a románok összeállításáról közölt adatok nagyjából megegyeznek a 49. számú vázlaton feltüntetett adatokkal.
A Tisza felé közeledve, a románok két fő irányban folytatták előnyomulásukat: a lovas és egy gyalog hadosztállyal általában a tokaji, a másik két gyalog hadosztály zömével a szolnoki híd felé; a tiszafüredi és kiskörei hidak felé csak alárendeltebb erők tolattak tovább előre. Hogy ez a megállapítás tényleg megfelelt-e a valóságnak, azt a keleti hadsereg parancsnokság által e napon épp a mondott fő irányokban elrendelt repülő földerítés volt hivatva megállapítani. Erejüket a Tisza mentén a románok, miután nekik a folyó túlsó partjára terjedő támadó szándékuk nem volt, valószínűleg a vörösök részéről várható támadásra való tekintettel csoportosították a fent említett módon, ami általában megfelelőnek is mondható. Egyébként a csapatok a jobb elhelyezés, ellátás és a megszállt területen feltalálható mindennemű készletek és segédforrások könnyebb és gyorsabb összeszedése érdekében hamarosan minden irányban széttterjeszkedtek.
Hogy a vörös csapatok helyzete és állapota még e napon is tűrhető maradt, az csakis az ellenséges üldözés alábbhagyásának, illetve úgyszólván teljes megszűnésének volt köszönhető. E napon már az 1. hadosztályparancsnokság is csapatainak nagymérvű felbomlásáról tesz jelentést, s így most már egyetlen hadosztály sem volt több kézben tartottnak tekinthető. Az este 8 órai helyzetjelentés szerint a 4. hadosztálynak is már csak 2 zászlóalja és 2 ütege volt harcképes. Hogy erélyes román közbevágás ily körülmények között, melyeket még a Tisza áradása is súlyosbított, minő következményekkel járt volna, nem szorul bővebb magyarázatra. Sőt az 1. hadosztálynak még így is, az ellenség által nyugton hagyva, sem maradt elég csapata ahhoz, hogy a kijelölt de persze még alig munkába vett rakamazi hídfőt kellőképpen megszállhassa; csapatainak zöme jobbnak látta mielőbb a Tisza védőszárnyai mögé bújni.
A mellék hadiszínterekről e napon nem épp a legkellemesebb hírek érkeztek be, melyek a szerbek és csehek küszöbön álló előnyomulásáról, illetve támadásáról szóltak, de ezek az eddigi tapasztalatok szerint egyelőre hidegen hagyhatták a vörös hadvezetőséget.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me