3. Hadászati felvonulás.

Full text search

3. Hadászati felvonulás.
Az osztrák északi hadsereg június 9-ikéig következőleg hajtotta végre hadászati felvonulását: a 6 hadtestből és 4 lovas hadosztályból álló fősereggel a XXII/16. számú mellékleten látható módon Morvaországban Olmütz és Brünn között és attól északra, az I. hadtesttel és az 1. könnyű lovas hadosztállyal Csehországban Prága és Jungbunzlau között és attól északra; a szász hadtest Drezdánál gyülekezett.
A három porosz sereg tervszerűen már június 5-ikéig fejezte be a hadászati felvonulását ugyancsak a XXII/16. számú mellékleten látható módon és ott a seregek egyelőre június 10-éig állva maradtak.
Ezek szerint az osztrák északi hadsereg két csoportban állott; az I. hadtestből és az 1. könnyű lovas hadosztályból álló kisebb csoporttal Csehországban az Iser-vonalon; ehhez kellett csatlakoznia a szász hadtestnek is, minek megtörténte után az egész csoport fölött Albrecht szász hercegnek kellett a parancsnokságot átvennie. A másik csoport, a hadsereg zöme, Morvaország közepén, Olmütz és Brünn között állott.
Ezzel szemben a porosz haderők három csoportban vonultak fel, még pedig az Elbe-hadsereggel mint jobbszárnycsoporttal a szász határon Torgau körül, a középet képező 1. hadsereggel a cseh határon Kamenz és Senftenberg között s végül a 2. hadsereggel mint balszárnnyal ugyancsak a cseh határon Landshut tájékán. A porosz erőknek ez a csoportosítása kétségkívül azon feltevésen alapult, hogy az osztrákok Csehországban hajtják végre felvonulásukat. Viszont az osztrák fővezérlet még június közepén is azon a nézeten volt, hogy a porosz haderők zöme Sziléziában áll s így ebből az irányból várta Bécs irányában az ellenség támadását, illetve az említett tartomány felé szándékozott a maga részéről támadólag előnyomulni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me