1. Kölcsönös politikai és katonai helyzet az év elején.

Full text search

1. Kölcsönös politikai és katonai helyzet az év elején.
Politikai viszonyok. Az 1794. évi háborúban kivívott francia sikerek alaposan megváltoztatták a külpolitikai helyzetet is. Az említett évben a hadiszíntereken szenvedett kudarc a szövetségesek koalicióját teljes felbomlással fenyegette. Elsőnek Poroszország fordított hátat szövetségeseinek s a francia kormánnyal alkudozásba lépve, az 1795. április 5.-én kötött baseli külön békében a Rajna balpartján a franciáknak átengedvén és Észak-Németországot megfelelő semleges öv létesítése által biztosítván, visszalépett a koalicióból. Példáját nemsokára a többi német államok is követték, majd később Nápoly, Spanyolország és Portugália is, úgy hogy a szövetségben csupán Ausztria és Anglia maradt meg, mely utóbbi azonban a háború folytatásában csak pénzzel vett részt, s a hadműveletek folytatását teljesen Ausztriának engedte át.
Bár ilyenformán Franciaország külpolitikai helyzete lényegesen javult, azért a köztársaság általános helyzete még sem volt valami rózsásnak mondható, egyrészt a nyomasztó pénzhiány miatt, mivel seregeinek létszáma tetemesen csökkent, amennyiben a rémuralom megszűntével az erőszakos eszközök is megszűnvén, a polgároknak csak lényegesen kisebb részét lehetett fegyveres szolgálatra alkalmazni, sőt még a rendelkezésre álló erőinek is csak mintegy felét lehetett a működő hadsereghez beosztani, mivel másik felét a belrend fenntartására, a tengerpartoknak Angliai elleni biztosítására és Hollandia megszállására kellett fordítani.
Hadi tervek. A franciák eredetileg most is valamennyi hadiszíntéren támadólag akartak fellépni, a hadseregek csekély állományviszonyaira való tekintettel azonban ez a szándék csak a Rajna mentén volt kivihető. Ausztria mindenekelőtt a mult évi háborúban elvesztett területek visszaszerzését tűzte ki célul; az eredeti szándék végrehajtása, Páris megszállásának kívánalma egyelőre elvesztette aktualitását.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me