c) A belgrádi csatát megelőző további események.
A török fősereg előnyomulásával egyidejűleg Regeb pasa mintegy 20.000 főnyi seregcsoportja Crajova mellől Orsovának vett irányt és július 26.-án Mehádia előtt termett, melyet Herlenval őrnagy tartott mintegy 1000 főnyi gyalogsággal és 150 lovassal megszállva. A török túlerő minden oldalról körülfogta az erősséget, mely 34 órai hősies ellenállás után július 28.-án kénytelen volt magát megadni.
Mehádia elestének hírére báró de Viard altábornagy Karánsebest is kiürítette és 2 vértes ezredével Lugosra húzódott vissza. Ilyenformán most már Regeb pasa útja nyitva állott akár Erdély, akár Temesvár, akár Pancsova felé s a nagyvezírtől vett parancs folytán seregcsoportját az utóbb említett hely felé vezette előre, míg Viard altábornagy csoportját Savoyai Jenő herceg utóbb magához vonta.
Közben július 30.-án az ostromlottak a Száva-híd felé újabb kitörést hajtottak végre, de hamarosan visszaverték őket. Augusztus 1.-én a hidak elrombolása céljából 8 égő hajót bocsátottak el a törökök Belgrád mellől, de a császári hadihajók és csajkások ezeket is ártalmatlanná tették.
Ezalatt a császári tábor közvetlen közelében felvonult török fölmentő sereg tábora mind hatalmasabb és félelmetesebb képet öltött.
Augusztus 2.-án a nagyvezír a császáriak táborának lövetése céljából tüzérségének egy részét állásba helyezte, mely nyomban meg is kezdte működését. A következő napon reggel a nagyvezír janicsárjai kitörtek megerősített táborukból s a császáriak már azt hitték, hogy általános török támadás előtt állanak, de az ellenség csakhamar ismét visszahúzódott. Ellenben a folyton szaporodó török ütegek tüze napról-napra élénkebbé vált, úgy hogy a császári táborban alig akadt többé hely, mely elég biztos védelmet nyújtott volna.
De a császári tüzérség sem maradt adós, amennyiben úgy a török fölmentő sereg, mint a vár ellen ugyancsak fokozott tevékenységet fejtett ki s augusztus 4.-én egy bomba a vár egyik lőporos raktárába becsapván, ennek következtében ott néhány napig tartó tűzvész pusztított
Hogy a dunai forgalmat biztossá tegye, Jenő herceg augusztus 11.-én az ismét meggyógyult gróf Mercy lovassági tábornokot 5 zászlóaljjal, 6 gránátos századdal és 350 lovassal a Belgrádtól északra a Duna balpartján fekvő török sáncok elfoglalására rendelte. Ez a vállalat, mely a törököknek 400 ember és 60 fogoly, a császáriaknak ellenben 1 tiszt és 50 embernyi veszteséget okozott, a csajkások támogatása mellett a kellő eredményre vezetett.
Közben augusztus 8.-án foglyul esett a janicsár aga segédtisztje, akinek vallomásából immár bizonyossá vált, hogy a nagyvezír a megerődített táborban levő császári sereg ostromszerű megtámadását határozta el. A török csapatok az ehhez szükséges közelítő és vívóárkok kiemelésében bámulatos ügyességet tanusítottak. Más foglyok és szökevények vallomásából kitünt, hogy a nagyvezír az általános nagy támadást augusztus 15.-én vagy 17.-én szándékszik végrehajtani.
Augusztus 12.-én a mintegy 30.000 főnyi tatár had érkezett be, melyet a nagyvezír a szávamenti Dedinje magaslatra rendelt.
Augusztus 14.-én a törökök sáncmunkálatai némely helyen már 50–100 lépésnyire közelítették meg a császáriak circumvallációs vonalát; így a döntő támadás már küszöbön állónak látszott. Ugyan e napon reggel 6 és 7 óra között az egyik bomba a törökök várbeli főlőportárát a levegőbe röpítvén, ez a szerencsétlenség a vizivárosban újabb óriási pusztítást vitt véghez.
A nagy robbanás által kellemetlenül meglepett török fölmentő sereg az ellenség támadásától tartva, gyorsan csatasorba állott, ami viszont a császáriakat is hasonló magatartásra késztette, hanem aztán mindkét sereg ismét visszatért megszokott táborhelyére.