Megjegyzések. Elmélkedések.
Megjegyzések. Elmélkedések.
A világhódító eszméktől fűtött, harcias Szulejmán szultán halála határozott megkönnyebbülést jelentett Magyarországra nézve. Az asszonyokban és borban szórakozást, vígaszt kereső Szelim már távolról sem volt olyan kíváló katonatermészet, mint elhúnyt édesatyja s miután a katonáskodást és hadvezérkedést szintén nem szerető Miksa épp úgy vagy még jobban áhítozott a béke után, ennek végleges létrejötte tekintetében már régen nem voltak oly kedvezőek a viszonyok, mint a Szulejmán halálát közvetlenül követő időben. Ámde mindkét uralkodó, mint mindenben, a béke ügyében sem tudott gyors és alapos elhatározásra jutni s ez volt az oka, hogy a kölcsönös nagy békekészség dacára a háború, bár nagyobb mérveket nem öltött, de azért lappangva, elfojtott tűzként mégis tovább égett a hamu alatt, minduntalan készen arra, hogy itt is, ott is újra lobbot vessen. Ezt az új lángralobbanást különben még egy másik körülmény is elősegítette, amit Acsády a következőképpen juttat kifejezésre:* „Békét kötni, – ez volt (Miksa) politikájának végcélja, legfőbb törekvése. Csakhogy egyedül a törökkel akart békét kötni, nem pedig Erdéllyel, mely ellen folytatta a meddő, sívár háborút. Bécsben gyűlölték János Zsigmondot * s minthogy ott most ép oly jelentéktelen, az állami érdekek iránt fogékonyság nélküli emberek vitték a nagy szót, mint egy emberöltővel azelőtt, most is merő személyes érzések, a lenézés és bosszúvágy vezették a bécsi köröket. Az erdélyi háborút folytatták nem azért, hogy Erdélyt megszerezzék, hisz tudták, hogy ezt a török semmi szín alatt nem tűri. János Zsigmondon akartak bosszút állani és a német császár és magyar király hatalma, bármennyire megapadt, arra mégis elég volt, hogy a kis Erdélynek bajt okozzon.”
Szilágyi–Acsády, A Magyar nemzet története (milleniumi kiadás), V. 380.
Miksának és tanácsosainak magyar gyűlöletéről élénk tanuságot tesznek Zasius 1564 szeptember 25.-én és október 2.-án kelt levelei, amelyekben János Zsigmondot a pokol fiának, kígyófajzatnak nevezi, s a magyarokról „hungarischem Gesindl hoch und niedern Standes” kifejezéssel emlékszik meg. Különben Miksa is hasonlóan nyilatkozott 1565 szeptember haván. Tört. Tár, 1878. évf.
Mi sem természetesebb, mint hogy János Zsigmond sem akart adós maradni és így nemcsak a maga erejét mozgósította a könnyű babérokra áhítozó Schwendi ellen, hanem a hozzá legközelebb eső török basát is segítségnyujtásra szólította fel, még pedig olyanformán, hogy anélkül, hogy haderejüket előzőleg egyesítenék, mindketten egyidejűleg a legrövidebb irányban támadólag lépnek fel az ellenség főfészke, Kassa ellen. Hogy a hadműveleti tervnek ilymódon való megállapítása kétségkívül helyes volt, mutatja az a körülmény, hogy Schwendi szükségesnek látta, miszerint a bázisát képező Kassára sürgősen visszavonuljon. Más erélyes, tetterős hadvezető bizonyára inkább úgy gondolkozott volna, hogy központias állásából a teljesen izoláltan, egymástól igen távolfekvő vonalakon feléje közeledő két ellenséges seregcsoportot egyenként viszonylagos túlerővel megtámadva, azokat egymás után, még mielőtt egyesülhetnének, tönkreverni igyekszik. Hogy a Kassánál tervezett sorsdöntő mérkőzés kinek a javára dőlt volna el, azt utólag bajos volna megmondani, azonban Schwendi mindenesetre nagyon megörülhetett annak a hírnek, hogy János Zsigmond súlyos megbetegedése folytán az ő seregcsoportja teljesen felhagyott a támadó hadműveletek folytatásával, Hasszán pasának pedig se kedve, se ereje nem volt ahhoz, hogy Schwendit, saját jól megerősített fészkében megtámadja. Ilyenformán aztán ennek a hadjáratnak az eredménye mindkét félre nézve úgyszólván a nullára zsugorodott össze.
Hogy a budai pasa, bár ő közelebb volt Kassához, mint temesvári kollegája, egyáltalában nem avatkozott bele a konfliktusba, ez abban leli magyarázatát, hogy ő már nemcsak tudott a Miksa és a szultán között folyamatban levő béketárgyalások megindításáról, hanem azokban ő maga is tevékeny részt vett.
A lejátszódott hadműveletek és haditevékenységek közül legfeljebb a szádvári ostrom tarthat nagyobb érdeklődésre igényt, mert itt megint egy hőslelkű magyar asszony mutatta meg, hogy bátran mer rengeteg túlerővel is szembenézni és ellenfelének fennhéjázó okvetetlenkedésével dacolni.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
