III. Nándorfehérvár ostroma a törökök által 1440-ben.
Mialatt a magyar pártok itthon farkasszemet néztek egymással, sőt itt-ott már hajba is kaptak, azalatt Murád szultán 1440. elején tekintélyes számú sereget küldött Nándorfehérvár alá, hogy ezt a fontos várat, az alsó Száva–Duna kulcspontját mielőbb szintén hatalmába kerítse.
Nándorfehérvár parancsnoka a ragusai származású Thallóczy János, várnai perjel, Thallóczy Máté testvére volt, aki a török sereg jövetelének hírére a várőrség egy részével eléje ment, azzal össze is ütközött, de aztán annak túlerejére való tekintettel visszahúzódott a várba.
Murád szultán ezután a várat úgy a szárazföldön, mint a Duna felől is, magával hozott mintegy 100 hajóval szorosan körülzárta s aztán hozzáfogott a rendszeres ostromhoz. A falakat a törökök ágyúkkal és nehéz köveket hajító gépekkel törették és csakhamar sikerült nekik néhány tornyot is ledönteniök. Thallóczy János, ez a bátor és ép oly ügyes és leleményes papkatona, oly kitartással védi a rábízott erősséget, hogy a törökök több heti ostrom után sem tudták céljukat elérni. Ezt Dukasz szerint Thallóczy főleg hatásosan lövő tüzérségének köszönhette, melynek lövegeit egyszerre 5–6 szerecsendió nagyságú ólomgolyóval töltötték meg. A lelkes várőrség magatartását az egykorú írók adatai nyomán következőleg ecseteli gróf Teleki: „A szegény őrseregnek soha sincs nyugta; nappal a vívások visszaverésével, éjjel a romladozott falak kiigazításával, új földhányások készítésével bajlódik. De a kötelességének szent érzésében mindent zúgolódás nélkül eltűr, férfias elszántságát semmi sem képes megtörni, ezt az akadályok még inkább edzik. Az ozmánok a nagy bajjal összezúzott erősségek helyett mindig újakat látnak fölemelkedni; ha néha bőszült erőlködéssel és minden akadályokat legyőzve, a vár falaihoz jutnak és lajtorják segedelmével azokra fölkapaszkodnak is, a magyarok rendíthetetlen vitézsége sikerrel kecsegtető reményeiket egyszerre meghiusítja s őket veszteséggel utasítja táborukba vissza. Nyugalmat többnyire itt sem találnak, mert a fáradhatatlan megszállottak majd egy, majd más oldalról kicsapnak, a nyugvókra ütnek, őket zavarba hozzák, sokakat összekoncolnak és még mielőtt a meglepettek magokhoz jöhettek volna, falaik közé vonják magukat, biztos oltalmuk megől gúnnyal fogadván a megszégyenült és bosszúállásra tehetetlen pogányságot.”
Murád szultán megunván a hosszú ostrom eredménytelenségét, megvesztegetés útján igyekszik a vár birtokába jutni, s nyilakra függesztett és a várba átlőtt cédulákon hívja fel az őrséget és annak parancsnokát busás jutalmak kilátásba helyezése mellett a vár feladására, de a magyaroknak nemcsak bátorsága, hanem hűsége is derekasan megállja a próbát s így a törököknek más módokat és eszközöket kellett keresniök, hogy végre mégis a vár birtokába jussanak. Ali, Brenez fia, a várvívás tapasztalt mestere, azt ajánlja a szultánnak, fúrasson aknát a falak alá. Ez az eszmét magáévá tevén, 20.000 embert rendelt ki, hogy egymást felváltva, éjjel-nappal dolgozzanak az aknán, amelyben egymás mellett négy lovasnak kellett elférnie. A terep az akna fúrásához annyiban volt igen ügyesen megválasztva, amennyiben annak nyílását és a munkásokat délkeletről egy jókora domb rejtette el. Ilyenformán a munkások a föld alatt már egészen a várfalakig eljutottak, amidőn egy török szolgálatban álló keresztény a várba röpített nyilra erősített írással tudtára adta a védőrségnek, hogy mi készül ellene. Erre Thallóczy ellenaknát furat és azt lőporral és nagymennyiségű kénnel és salétrommal megtöltvén, ép a kellő pillanatban, t. i. akkor gyujtotta meg, amikor a két akna már oly közel jutott egymáshoz, hogy a robbanás a még meglevő közfalat teljes biztossággal áttörhette. A hatás iszonyú volt. A légnyomás és a kéngőz az aknában dolgozó törökök legnagyobb részét (állítólag 17.000 embert) megölte.
Ez időtájt érkezett Lenzyczki, Ulászló követe a szultán táborába, hogy azt a krakói tárgyalásokra és a felkinált szövetségre hivatkozva, az ostrom félbeszakítására bírja, de Murád a felhívásra még csak nem is válaszolt és a lengyel követet magánál visszatartván, még erélyesebben készült mind szárazon, mind vízen a vár ostromára. Ali pasa árkaival és sáncaival folyton közelebb jutott a vár falaihoz s végre a szultán általános támadást parancsolt úgy vízi, mint a szárazföldi haderejének. Ámde a várbeliek szemessége, ügyessége és páratlan kitartása most is győzedelmeskedett a nyers erőszak léleknélküli erőlködései felett. A Dunán közelgő ozmán hajókat jól irányzott, sűrű kőzápor fogadta, mely azokat vagy teljesen elmerítette, vagy legalább is hasznavehetetlenekké tette. Sokkal nagyobb és veszélyesebb volt azonban a szárazföldi küzdelem. Murád szultán faltörő gépeinek és harcosainak nagy tömegét egységes támadásra rendeli a vár ellen, de a bátor védők elszántan veszik fel a harcot a faltörőkkel és vivótornyokkal, a vad rohamra indult csapatokon pedig halálraszántan, a végső elkeseredés szülte emberfeletti erőlködéssel igyekeznek úrrá válni. Az ozmánok tömege és túlereje oly nagy, hogy semmikép sem lehetett meggátolni, hogy azok egy része a falaikon ütött réseken át ne törjön, sőt az egymást folyton követő emberáradatnak végre sikerült a város nagy részét elfoglalnia. Ekkor azonban a hős Thallóczy ellenrohamra ad parancsot, mely ellenállhatatlan és mindent elsöprő erejével csakhamar teljes sikerre vezet. A meglepett és megrémült pogányság eszeveszett futással igyekszik a városból kimenekülni, és a nagy kavarodásban a rendetlenség és rémület csakhamar átterjedt a falakon kívül álló tömegekre, melyek szintén futásnak erednek. Nagyban fokozta a zűrzavart a törökök fából készült vivóeszközeinek, tornyainak, faltörőinek lángba borulása, amelyeket Thallóczynak ép a legválságosabb pillanatban sikerült felgyujtania.
E rettenetes kudarc elvette a szultán kedvét az ostrom további folytatásától, már csak azért is, mert csapatai lázongani kezdtek s így október végén kiadta a parancsot a visszavonulásra. Hogy azonban a dolgok valódi állását elpalástolja, Ulászló követét azzal az üzenettel küldte vissza, hogy az általa ajánlott barátság zálogául adja át neki önként Nándorfehérvárt, mert ellenkező esetben csakhamar újra visszatér s akkor mindent kegyetlenül fel fog dúlni.
Nándorfehérvárról Murád Macedónia felé vette útját, honnan tömérdek fogollyal tért vissza Drinápolyba.