A honfoglaló magyarok hadserege tisztán lovasságból, még pedig annak úgynevezett könnyű fajtájából állott, mely csak akkor szállott le lováról, ha azt a feladat különlegessége okvetlenül megkívánta; így pl. sáncoknak, árkoknak, falaknak, kerítéseknek stb. tisztán védelmi és biztonsági célokból történt megszállásánál; főkép éjjel, ködben stb. Továbbá várak vívásánál, amidőn az ostrom már annyira előrehaladt, hogy a falak megmászására lehetett gondolni.
Eszerint az összes feladatok, amelyeket később a különböző fegyvernemek, a gyalogság, lovasság, tüzérség, műszaki csapatok stb. végeztek, ebben az időben mind az egyetlen fegyvernemre, a lovasságra hárultak.
Tudjuk, hogy a tüzérséget abban az időben a hadigépek pótolták és arról biztos tudomásunk van, hogy a byzanciak, vagyis a görögök használtak is ilyféle messzebb és a kézi fegyvereknél sokkalta erősebb hatású hadiszerszámokat. Viszont a honfoglalás leírásából tudjuk, hogy annak folyamán a magyaroknak gyakran akadt várakkal is dolguk s így nincs kizárva, hogy a várak és azok védőrsége ellen ők is használtak az íjaknál hatékonyabb hadiszerszámokat. Némi alapot nyer ez a feltevés Guardus ama feljegyzése folytán, hogy Augsburg 955-iki ostromához a magyarok különféle szerszámokat (diversa instrumenta) vittek magukkal. Igaz, hogy ez jó fél századdal a honfoglalás után történt, de azért nem lehetetlen, hogy a görög-bolgár hadjáratukban szerzett tapasztalataik és észrevételeik nyomán, amelyben alighanem volt alkalmuk a görög hadigépek jó hatását megfigyelni, ők is hamarosan hozzáláttak ilynemű gépek megszerkesztéséhez, bár azok eleinte bizonyára nagyon primitívek lehettek.
Ennek dacára jogosan állíthatjuk, hogy a honfoglalás korában a magyar mozgóhadaknak csak egy fegyverneműk, a lovasság volt, amelynek az összes hadászati és harcászati feladatokat egymagában kellett megoldania.
Viszont nagyon valószínű, hogy otthon, a családok, nemzetségek, törzsek szállásainak biztosításánál, a visszamaradt kevésbé hadképes egyének felügyelete és vezetése mellett, a meghódított lakók és a cselédség, sőt bizonyára a rabszolgák is segdékeztek, még pedig ki-ki, ahogy alkalma nyilt, gyalog avagy lóháton.
A meghódított lakók, az önként ajánlkozó idegenek és a szolgák közül a teljesen megbízhatók idővel szintén az első vonalbeli csapatok sorába rontottak be, de ekkor már szintén lovascsapat formájában. Ez az idegen elem később elég jelentékeny számú lehetett, mert a folytonos háborúskodás igen nagy veszteségekkel és fogyatékokkal járt, amelyeket tisztán csak a magyar elemnek igénybevétele mellett az évek hosszú során át pótolni alig lehetett volna.
A hadsereg állománya időről-időre nagy változásoknak volt alávetve. A források a 8 törzs összlétszámát harcosokban 200.000-216.000-re teszik. Ebből az egyes vállalatokra természetesen csak a szükséges számú csapatok rendeltettek ki, amint az a honfoglalás leírásából is kitűnik. Ilyenkor Árpád a biztos siker érdekében esetről-esetre inkább több, mint kevesebb erőt indított útnak.