95. A LOWOODI ÁRVA ÉS FEDORA – K. Hegyesi Mari vendégjátékai –

Full text search

95. A LOWOODI ÁRVA ÉS FEDORA
K. Hegyesi Mari vendégjátékai
P. Adorján Berta, ki állandó vendége volt a nagyváradi kőszínház első szezonának, s kit kivételes szimpátiával vett körül a nagyváradi színházi közönség, a búcsúzásra módot sem kapva vált meg tőlünk – és a színházi vezetőség színügyi bizottsága szankcióval ebben a szezonban is a vendég-hősnői rendszer mellett döntött. Az új hősnő K. Hegyesi Mari asszony vasárnap és hétfőn lépett fel először, mint állandó vendége a színháznak…
...Egyszer egy olasz drámaíró darabjára készült a Nemzeti Színház. A főszerepet K. Hegyesi Mari asszony kapta. Egy Olaszországban utazgató budapesti újságíró meglátogatta ebben az időben a darab íróját, s megmutatta darabja budapesti sikerének letéteményesét. Az olasz író sokáig nézte a képet, s fölsóhajtott:
– Nagyon szép. Csodásan szép. Lehetetlen, hogy ilyen szép asszony színésznő legyen…
K. Hegyesi Mari asszonynak ez ellen a kétség ellen mindig küzdeni kell. Pedig oktalan kétség volt. K. Hegyesi Mari asszony jó színésznő. Egyszerűen színésznő, nem a kivételes, nem a fenomenális színpadi asszonyok közül való, de intelligens, ambiciózus és sok szerencsés külső tulajdonokkal boldogított. Hogy nyolc év után A lowoodi árva címet hordó férc ócskaságában akart találkozni a nagyváradi közönséggel, szerencsétlen ötlet volt, de nem haragszunk érte. Neki ez úgynevezett parádés szerepe régen. A közönség tüntető, meleg rokonszenvvel fogadta, s ő szépen, ízléssel végigjátszta, ahogy az előíródott, a címszerepet. Az előadás igen rossz volt, dicséretes kivételként egy kis szereplőt kell megemlítenünk, Lengyel Margitot, aki kis szerepében is sok intelligenciát és ízlést árult el, s akit nagyon szívesen látnánk nagyobb szerepekben is. Egyetlen próba előzte meg. Ez a vendég-hősnői rendszer átka. Előadás előtt kínos incidens történt. Október hatodika alkalmából egy igen rossz verset szavalt el magyar ruhában és igen rosszul Nyárai Antal. Mondhatjuk, nem volt épülése rajta a kegyeletes, gyászos érzésnek.
Tegnap este Fedorá-ban, egy másik, szintén parádés szerepében lépett föl K. Hegyesi asszony.
A lowoodi árva zsúfolt házat vonzott. Fedora s a hétfői nap csak jó félházat csináltak. A próbátlanság Fedora előadásán is meglátszott. K. Hegyesi Mariról sokan azt tartják, hogy a legjobb Fedora… Ő a legszebb, az bizonyos, de a mi hitünk, hogy P. Adorján Berta – triviálisan szólva – „többet csinált” e hatásdráma minden szavában hatást rejtő címszerepéből. De voltak K. Hegyesi Mari asszonynak igazán nagy jelenetei. A közönség pedig talán jobban ünnepelte, mint első este. Hétszer-nyolcszor hívták ki egy-egy felvonás után. Mellette Szarvasit, ezt az erős talentumú színészt jutalmazta szívesen tapsokkal a közönség. A többi szereplők is nagyrészt megtettek mindent, amit egy hirtelen „eszközölt” előadáson tenni lehet.
Nagyváradi Napló 1901. október 7.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me