Május 23., vasárnap

Full text search

Május 23., vasárnap
9h
Az ország római és görögkatholikus leventéi szentmisén vettek részt, amelyen a hősi halottakért és a jövendő hőseiért imádkoztak. Budapesen a Hősök terén zajlott le a szentmisével és szentbeszéddel kapcsolatos ünnepség. A szentmisét Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, esztergomi érsek pontifikálta. Evangélium után szentbeszédet mondott.
„Magyar Leventék! Krisztusban Kedves Fiaim!
Egészen általános érvényű, tehát mindenkire vonatkozik a szentírásnak az a megállapítása, hogy a katonáskodás az ember élete a földön.” E szavakkal kezdte beszédét a Hercegprímás Úr Őeminentiája, majd a hősiességről, a keresztény hitről és a hazaszeretetről beszélt, kiemelve a hősök példát mutató cselekedeteit. A családapákra és családanyákra, a mindennapi élet hőseire hívta fel ezután a leventék figyelmét, majd buzdította őket, hogy tegyenek szent elhatározásokat a magyar család és haza szolgálatára. A szentmise után 12.000 levente díszmenetben vonult el vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a honvédvezérkar főnöke, Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, vitéz Béldy Alajos altábornagy és vitéz Kudriczy István vezérőrnagy előtt.
11h
Az Ifjúság Országos Vezetője Hankisch János államtitkár, vezérkari tisztje és segédtisztje kíséretében Antal István nemzetvédelmi és propaganda miniszter meghívására gépkocsin Lillafüredre utazott és résztvett 50 egyetemi és főiskolai vezető lillafüredi értekezletén.
17h
Az értekezletet Antal István propaganda miniszter nyitotta meg, majd Hankisch János államtitkár tartotta meg bevezető előadását: „A magyarság helyzete a jövendő Európában” címmel. Az előadást beható vita követte, amelynek során Kállay Miklós miniszterelnök emelkedett szólásra és kitért a vita során felmerült valamennyi kérdésre.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me