Erzsébet
Erzsébet, több magyar király- és hercegasszony neve.
1. E., II. Gézának s az orosz Eufrozinának legidősebb leánya, 1150 táján szül. Már 1157. eljegyezte s Dániel püspökkel és Henrik herceggel neveltetés végett Csehországba vitette, de valószinüleg csak 1174 táján vette nőül Frigyes herceg. A hercegné többször tartózkodott Altenburgban, honnan 1178. hazatérve, a prágaiak ünnepiesen fogadták. Férje távollétében, a Venceltől vezetett fölkelést szerencsésen legyőzvén, ezentul teljesen családjának élt. s 1190. hunyt el. Egyetlen fia, Vratiszló, még az ő életében meghalt; ezenkivül 5 leánya maradt.
2. Szent E., II. András és Gertrud harmadik gyermeke, 1207. a pozsonyi várban született, meghalt Marburgban 1231 november 19-én. A thüringiai őrgróf udvarában tartózkodó Klingsor Minnesänger azonnal megjövendölte volna, hogy ez a leány lesz Lajos őrgróf felesége, s Magyarországba visszatérve, II-ik András előtt is ismételte jóslatát. 1212. Hermann őrgróf csakugyan megkérette E.-et fia, Lajos részére s András és Gertrud fején koronával, ezüst bölcsőben, dusgazdag (2000 ezüst márka értékü) ajándékok kiséretében oda is adta leányát a fényes követségnek, hogy neveltetés végett Thüringiába vigye, de magyar dajkákat s urakat is rendeltek mellé. A gyermekben korán fölébredt s annyira kifejlett a vallás iránt való buzgóság, sőt rajongás, hogy Lajost most már saját családja is le akarta beszélni a házasságról, mely azonban 1221. mégis megtörtént. Eisenachban. E., mint feleség is aszkéta maradt, sőt szeretett urát is szigorubb életmódra birta. Férje ugyan gyakran kifakadt, midőn szent gyakorlatai alkalmával, kivált bőjt idején véresre korbácsoltatta magát, vagy midőn az udvari kamara tartalmát a szegények között osztogatta szét s betegeit, szegényeit bármely időben s bárhol is fölkereste; azonban mindvégig gyöngéden szerette. Az udvari szokással keveset törődve, mindig egy asztalnál étkeztek és személyesen ügyeltek föl gyermekeik (Hermann, a későbbi őrgróf, Zsófia, 1242-től V. Henrik brabanti herceg felesége s Gertrud utóbb altenburgi apácafejedelemasszony) neveltetésére. Negyedik gyermekét hordta szive alatt, midőn urának, Lajos őrgrófnak II. Frigyes császár seregével a Szentföldre kellett mennie. Az egyháznak ajánlva születendő gyermeköket, Schmalkaldenban igen érzékenyen váltak el s többé nem is látták egymást; Lajos 1227 szept. 11. Otrantóban meghalt. Erzsébetet sógora, Raspe Henrik, az uj őrgróf, Wartburgból elüzte öt gyermekével együtt s vagyonát is lefoglalta, ugy hogy a királyleány most maga is az emberek irgalmára szorult; a tapasztalt hálátlanságokat azonban békésen türte. Majd nagybátyjánál, Eckbert bambergi püspöknél huzódott meg s ennek és a lovagias IV. Lajosnak közbenjárására R. Henrik megengedte, hogy ismét visszatérjen Wartburgba s egyuttal 500 ezüst márka évi jövedelemmel Marburgot engedte át neki özvegyi tartásdijul. Most teljesen az inquizició egyik félelmes alakjának, gyóntatójának, Marburgi Konrádnak vezetése alá jutván, teljesen vezeklőéletet folytatott; ostoroztatta magát, apáca ruhába öltözött s egy kis parasztházban huzódván meg, elbocsátotta cselédeit. Marburgban kórházat alapított a szegények számára s köztük osztotta szét jövedelmét, mig saját magát keserves kézi munkájából tartotta fenn. Rokkája mellett találták atyjának, II. Andrásnak, követei is, kik hiába kérték, hogy magányát a magyar király fényes udvarával cserélje föl. Rokonai, kivált Eckbert, gyakran sürgették a még csak 22-23 éves szép, barna özvegyet, hogy másodszor is férjhezmenve, biztosítsa jövőjét; ő azonban örökös özvegységet fogadott. A nép, mely csodatételeiről már életében beszélt (p. hogyan változtak kötőjében rózsákká az eisenachi szegények számára vitt élelmi szerek), most csapatostul tolongott sirjához, hogy csontjainak megérintése által betegségektől szabaduljon. IX. Gergely azért már 1235 jul. 1. a szentek közé avatta őt, sógora, Konrád őrgróf pedig marburgi sirja fölé már 1236 máj. 1. építtetni kezdte az Erzsébet-templomot, mely 1283. készült el s a korai gót-izlésnek legtisztább és legnemesebb alkotása. Először ebben a templomban emeltek neki szobrot. A képzőművészet azután is gyakran és szivesen megörökítette alakját, csodatetteit. Magyarországban testvére, IV. Béla építtette nevére az első templomot Kápolnán s azóta sok templom és falu vette róla nevét; legremekebb gótizlésü temploma a kassai dóm, az ő nevének tiszteletére épült s ott és egyéb templomainkban számos fresko, dombormű és szobor vonatkozik reá. Legszebb modern festményünk magyar művésztől Lietzen-Mayer Sándor Sz. Erzsébete, mely azt a jelenetet ábrázolja, midőn az őrgrófné saját biborpalástjával takarja be a ruhátlan szegény anyát; modern magyar művészeink közt Senyei Károly 1889. Szent E. szobrával keltett figyelmet. A képzőművészet remekei közé tartozik Murillo-nak az a képe, mely a bélpoklosokat mosdató Sz. Erzsébetet tünteti föl (l. az ábrát).
Murilló sz. Erzsébete.
Ujabban Flugger is feltünést keltett «Sz. E. halála» c. festményével. Sz. Erzsébetről Liszt Ferenc oratoriumot irt, melyet 1867. Wartburg nyolcszázados ünnepén is előadtak s melyet Bécsben az udv. operában 1889 dec. 25., a budapesti operában pedig először 1891 szept. 15. mutattak be. Legendája (Toldynál, M. Szentek Legendái, 116-148. l.) legérdekesebb nyelvemlékeink közé tartozik. Az irodalomban ezek a rávonatkozó főbb művek: Pray, Vita S. Elisabethae Viduae et B. Margarithae virginis. Nagyszombat, 1770. Montalembert, Histoire de sainte Elisabeth de Hongrie, duchesse de Thuringe. Páris, 1836. s többször. (Németül Städtlertől Aachen, 1837. s többször; magyarul a pesti növendékpapság egyházirod. iskolája adta ki Egerben, 1863. n. 8r. 560 lapon). Montalembert, kit ezért a magyar akadémia is tagul választott, rövidebb munkát is irt róla (Abrégé de l 'histoire de s. E. Páris, 1841.) s még 1838. összegyüjtötte az oklevéltárt is. (Monuments de l 'histoire de s. E.). Nagyobb kritikával járt el Wegele, Die heil. Elisabeth vont Thüringen c. értekezése Sybel Hist. Zeitschriftjében, 1861. és Börner, Zur Kritik der Quellen für die Gesch. der heil. E. (Neues Archiv der Gesellsch. für ält. deutsche Geschichtskunde, XIII. kötet, 1888.) legujabban Mielke, Die heil. E. (Hamburg, 1891) és Wenck, Die h. Elis. (Sybel folyóiratában 1892. 69. köt.). Népszerü magyar életrajza Toldy Lászlótól, Magyar szent E. élete.
3. E., IV. Béla és Laskar leánya Mária, nagynénje szentté avattatása után kevéssel született s róla nevezték el. 1244 táján Henrik bajor herceg vette feleségül, kitől 1254-1271 közt 10 gyermeke született. Az utolsónak, Istvánnak születése (1271 márc. 14.) után kevéssel, 1271 okt. 25. hunyt el. Egyik fia, Ottó, 1290-1312-ig Alsó-Bajorország hercege s közben 1305-1308-ig Magyarország királya volt.
4. E., kun hercegnő Köteny kun király családjából (de nem Köteny leánya), kit IV. Béla egy ujabb tatárjárás hirére fiával V. Istvánnal jegyzett el, hogy a visszatért, de Köteny meggyilkoása miatt még mindig duzzogó kunokat szorosabban füzze dinasztiájához és a nemzethez. 1255 táján a megkeresztelkedett E. csakugyan felesége lett V. Istvánnak, s 1258. óta férjével, mint Stájerország urával, 1260-ig Potonyban (Pettau) lakott. 1270. Székesfehérvárott tették fejére a koronát; de már 1272 aug. 1. özvegyen maradt az Árpádok házában legszebbnek tartott királyné. Hét gyermeke maradt, kik közül IV. László (szül 1262.) követte atyját a trónon. Gyámja anyja lett, de kevésbe mult, hogy azonnal áldozatul nem esett Finta ndáor és Egyed tárnokmester palotaforradalmának. Szeptember elején mégis sikerült megkoronáztatnia fiát s ez időtől kezdve főkép Pektári Joakim tótországi bán tanácsaival élt. Ennek tulajdoníthatni, hogy mindjárt kezdetben oly határozottan föllépett Otthokár ellen. A szerencsétlen háboru után azonban fölkelés támadt az országban. Az urak 1273. Turóc várába zárták a királynét, de már 1273 dec. 3. visszanyerte szabadságát. 1274. fiával együtt Budán másodszor is elfogatta őt Németujvári Henrik tótországi bán, Csák Péter azonban kiszabadította őket. Joakim, ki szintén résztvett a lázadásban, 1275. nyarán ismét visszanyerte régi befolyását, melyet Ottokár ellen most Habsburg Rudolf érdekében érvényesített. 1280. anyját a macsói és boszniai bánság, két vármegye s talán a Szerémség kormányával bizta meg a király; s a királyné, mint ilyen, külön fejedelmi udvart rendezett be. 1286. azonban meghasonlott egymással az anya és fia s E. ki is végeztette fiának hozzáküldött tárnokmesterét, Pált. Ezt a viszályt azonban, melyet a Buzád-nemből való Panyit fia, Jakab szított, sikerült kiegyenlíteni. E. mint Macsó és Bosznia hercegnője különösen a bogumil eretnekek megsemmisítésén és a kat. vallás megerősítésén dolgozott. Utolsó ismert oklevele 1290 máj. 3. kelt. Azután alkalmasint a margitszigeti kolostorba vonult, hol 1295. előtt hunyt el.
5. E., a kun Erzsébet s V. István leánya. Neveltetés végett már 4 éves korában a Nyulakszigetére vitték, hol nagynénje, szent Margit felügyelete alatt nevelték. Egészen 1287-ig tartózkodott a kolostorban, melynek az utóbbi időben fejedelemasszonya volt s 1287. nőül ment Rosenberg Zavis cseh főurhoz, ki 1285 jan. 24-ig Ottokár özvegyének, Kunigunda királynénak volt férje. Egy évig boldogan élt E. Fürstenbergben; ekkor azonban Vencel cseh király elfogatta Rosenberget, kinek mostoha fia volt s 1290 aug. 24-én lefejeztette. E.-től egy János nevü fia maradt. (E.-nek a szerb Milutinnal való házassága mese). 1300. nővéréhez, Mária nápolyi királynéhoz költözött E., s Nápolyban, a szent Péter-kolostorban 1320 táján végezte be életét.
6. E., a ravennai Traversara Péter leánya, 1262 táján II. András és Beatrix fiával, Posthumus István herceggel kelt egybe; de ezután is ő maga ápolta a kórház szegény betegeit s idejének nagy részét szent gyakorlatok közt töltötte. Egyetlen fia, István születése az ő életébe került; csecsemő fia csak kevéssel élte tul.
7. E., III. András- és Fenennának leánya, 1291-1292 táján született. Születését a budaiak a legnagyobb népünnepségekkel üdvözölték. András őt Bécsben 1298 febr. 12. Vencel cseh királyfival jegyezte el. E. neveltetés végett Bécsben maradt; eljegyeztetését atyja halála után megujították ugyan, Vencel azonban mással lépett házasságra, E. pedig kolostorba vonult s azt mostohaanyja, Ágnes testvérének, Henrik hercegnek kedvéért sem hagyta oda. Svájcban, a tössi kolostorban 1338 máj. 6. hunyt el az Árpádház utolsó sarja.
8. II. E. királyné, I. Károly királyunk harmadik neje, Lokietek Ulászló lengyel király leánya, Kázmér herceg, utóbb lengyel király huga, Szirádia, Krakkó és Szandomir hercegnője. Szül. 1300 körül, megh. 1380 dec. 29. 1320 jul. 6. lett Károly király nejévé, s ugyanekkor Székesfehérvárott megkoronázták. Boldog házasságuk gyümölcse öt fiugyermek lett: a korán elhalt Károly és László, nagynevü Lajos királyunk, Endre, a szerencsétlen véget ért nápolyi herceg, és István, Tót-, Horvátország és a magyar tengermellék hercege és kormányzója. Példás nő és anya; egyik gyermekeért, Lajosért, négy ujját áldozta föl a Zách-féle merénylet alkalmával. Mennyiben volt oka e merényletnek? nem tudható. Másik gyermekéért, Endréért, hosszu fáradságos utra kelt, hogy megzavart családi boldogságát helyreállítsa. S gyermekeiről való odaadó gondoskodása nem is maradt eredmény nélkül, mint azt fiainak kiváló jelleme mutatja. A királyság e fénykorában külön udvartartása volt a királynénak; s a kiadások fedezésére akkoriban a királynénak külön kincstár állott rendelkezésére. E. királyné a fényüzés mellett e kincstárból oly bőven juttatott a jótékonyság céljaira is, hogy e tekintetben párját kell keresnünk a magyar királynék között. A királyné szerepköre teljesen önálló fejedelmi hatalom volt. Férjének s majd később fiának, mintegy uralkodó-társa volt; határozatai királyi határozat erejével birtak; különösen az uralkodó távollétében az ő helyét az uralkodásban a királyné töltötte be. Nevezetes volt Magyarország művelődéstörténetében az ő nápolyi utja és római zarándoklata. 1343 jun. 8. indult el páratlan fényes kisérettel Visegrádról. Julius közepe táján ért Apuliába, s itt a nápolyi udvar fogadta; jul. 24. érkeztek meg Nápolyba. Éles tekintete azonnal átlátja, hogy Endre fia a királyi hatalom nélkül félszeg helyzetben van s veszedelemben forog. Mindjárt másnap követséget küldött tehát a pápához, hogy megszerezze annak engedélyét Endre megkoronázásához. A követség elindulása után E. időközben Róma megtekintésére indult, régi vágya volt ugyanis az örök város templomait meglátogatni s azokban ájtatosságot végezni. A nép bámulatától kisérve néhány nap mulva Rómába érkezett kiséretével. Itt a Colonnák és Orsiniak, Olaszországnak akkortájt leghiresebb két családjától s a római papságtól és néptől nagy tisztelettel és csodálkosással fogadtatott. Azt a sok szép és lélekemelő látványt, melynek Rómában tanuja volt, s melylyel mind a maga, mind kiséretének izlését és ismeretkörét fejlesztette, sok drága és ott is feltünést keltő kéziművel és egyházi szerekkel hálálta meg. Az olasz csőcselék tolakodása, folytonos kéregetése sietteté távozását Rómából s okt. 6. csakugyan visszaindult Nápoly felé. Itt az Avignonba küldött követségről semmi biztos tudósítást sem kapott, pedig az eredményt itt szerette volna bevárni. A követek félévi késedelmezése s napró-napra szerzett ujabb elszomorító tapasztalatai nagy elhatározásra birták, haza akart indulni, fiát, Endrét pedig magával vinni. De Johannának és udvarának csábos igéreteire, s jószivü fiának szavaira e tervétől elállott. 1344 febr. végén aggodalommal telve indult hazafelé. Bariban és Manfredoniában való időzés után átkelt az Adrián s Magyarországba szerencsésen visszatért. Nagy szomoruságot okozott neki az avignoni követek eljárása, mit itthon tudott meg. Még nagyobb hatással volt E.-re Endre fiának szomoru halálhire; erre következett fájdalmát a krónikás leirhatatlannak mondja. Miután már többé nem kellett veszélyben forgó Endre fiának ügyét figyelemmel kisérnie, másik fia: Lajos király hatalmának gyarapítására fodította gondjait. Fenmaradt idejét jótékony intézetek látogatására és alapítására fordította. A politikával csak élte alkonyatán volt kénytelen ujra foglalkozni. 1370. meghalt Kázmér lengyel király, E. fivére. Régebben kötött egyezség szerint Lajos volt a trón örököse, E. még a beteg király látogatására elment Krakkóba, hogy fiának, Lajosnak az utat előkészítse. Lajos királyunk most már nem szivesen nyult a kellemetlenséget igérő lengyel korona után, s csak anyja kedvéért koronáztatta meg magát Krakkóban, 1370 nov. 17. Pár nap mulva Lajos Lengyelország kormányát E.-re bizza. E. az ország kormányzását megboldogult fivére, Kázmér nyomdokain járva folytatta s hogy uralkodásával különösen Nagy-Lengyelország nemesei nem voltak megelégedve, annak oka nem ő volt. Az adófizetéstől szerfölött irtózó lengyelek nem egyszer adták jelét elégedetlenségüknek, s az adó tetemes leszállítása sem csillapította le őket. Fehér Ulászló trónkövetelése s más zavarok 1375-ben arra birták E. királynét, hogy Lengyelországból távozzék s a kormányzást erősebb kezekre bizza. Lajos királyunk ekkor Dalmát- és Horváthország vezetésével kinálta meg idős, de még mindig uralomra vágyó anyját, de ő ismét visszakivánkozott kedves Krakkójába. A lengyelek örömmel fogadták a visszatérő agg királynét, kinek jelenléte fényt, jelentőséget kölcsönzött Krakkónak. Ámde most nem sokáig maradt itt; a magyar katonák s a lengyelek közt támadt véres összeütközés annyira megrémítette, hogy szülőföldjét odahagyta; fájdalommal vált meg Krakkótól, 1377. év utolsó napjaiban Budára érkezék s itt ismét letevé Lengyelország kormányát fia, Lajos kezébe. Ezentul nem avatkozott sem Lengyel-, sem Magyarország igazgatásába. Életének utolsó éveit csendes elvonultságban, az áhitat és jótékonyság művei között töltötte. Már előbb is bőkezü pártfogója volt az egyházaknak: 1324 körül a kassai csúcsives egyház építését hathatósan előmozdítá; 1329. Beregen a pálosok számára társházat alapított; állítólag ő neki köszönhették a rég eltünt szatmári Ferenc-rendiek is kolostorukat; neve a diósgyőri pálosok évkönyveiben is fel van jegyezve; a szt. Ferenc-rendiek számára megszerezte az aracsai (Torontálm.) nagyszerü monostort; hozzájárult a csanádi bencés templomnak fölszereléséhez is, mert az alapító (szt. Gellért) ereklyéi számára fényes ereklyetartót készíttetett hálából, hogy e szent közbenjárására Isten őt nagy betegségből meggyógyítá. De legnagyszerübb és legemlékezetesebb alkotása volt az Ó-Buda és Buda közt épített valóban királyi klarissza-kolostor. Végrendeletét 1380 ápr. 6-án tette Budán; ebben is nagyon sok pénzt, drágaságot hagyott fia, monostorok, remeték, udvari cselédjei és mások számára. Saját kivánságára Ó-Budán temették el, az általa és fia által Szüz Mária tiszteletére épített apáca-kolostor kápolnájában. V. ö. Pór A., Nagy Lajos király. Kerékgyártó B., A. m. kir. udvar a királyság fénykorában. Rupp I., Budapest és Magyarország helyrajzi története.
9. E. királyné, N. Lajos királyunk neje, Kotromanicgrave István bosnya fejedelem és Kujaviai E. lengyel hercegnő leánya, szül. 1339., megh. 1387 jun. első felében. Az idősebb E. királyné neveltje volt s annak több szép tulajdonait örökölte. Már korán, mint gyermek magára vonta Lajos királyunk figyelmét az udvarban «szép»-nek nevezett E.; 14 éves korában, 1358 jun. 20. lett N. Lajos nejévé. Házasságukból három leánygyermek született; Katalin, ki mint a francia király jegyese hunyt el 1374 után; Mária királynő, Zsigmond kir. neje és Hedvig, Jagelló Ulászló lengyel király hitvese. Az anyakirályné halála után E. is gyakorolt hatalmat férje mellett; férje szeretetét alattvalói jólétének előmozdítására használta fel. 1371. elején férjével körutat tett Dalmáciában s Zárában jártakor sz. Simon kisujját is keblébe rejté, hogy trónörökösért esengő férje kivánságát Isten e szent közbenjárására meghallgassa. E női babonáért azonban még a templomban bünhődnie kellett, rosszul lett s csak az ereklye visszaadása után állt helyre egészsége. Hazatérte előtt Sz. Simon ereklyéi számára a ma is meglevő fényes ereklyetartót készítteté, melynek párját a monarkiában hasztalan keresnők. Nagy Lajos fiörökös nélkül történt elhunytával Máriát, idősebb leányát koronázták királylyá, s a magyarok, kik már megszokták az asszonyi beavatkozást, E.-t, «a fejedelmi jeles nőt» rendelik leánya mellé. Mária helyett anyja uralkodott, ő pedig nagyobb részt Garay Miklós tanácsát követte. Ez általában jó uton, Lajos nyomdokain haladt, de E. önfejüsége miatt sokszor volt kénytelen ez utról letérni. E.-nek legelőször Lengyel-, Horvát-, és Dalmátországokkal gyült meg a baja. E helyeken mindjárt kezdetben mutatkozott az elszakadás vágya. A lengyelek készek voltak N. Lajos valamelyik leányának meghódolni, de kikötötték, hogy ennek ők választanak férjet s hogy köztük lakjék. Magyar- és Lengyelország koronája sok volt egy főre, nehéz teher egy gyönge nő vállaira; Zsigmondot, Mária leányának jegyesét, nem akarta E. királyukká tenni, mert jól ismerte a kedvetlenséget, melylyel iránta, mint minden német iránt, a lengyelek viseltettek. Hosszas habozás, gondolkodás után másik leányára, Hedvigre szállította tehát át Lengyelország koronáját. A déli vidékek e közben a nőuralom megdöntésén fáradoztak. E. ezt megakadályozandó, leányával, Máriával Horvátország- és Dalmáciába körutra indult, hogy megjelenésükkel az elégedetleneket kibékítsék. A nép lelkesedéssel fogadta őket; egyházakat látogattak s ajándékoztak meg s gondoskodtak az ország védelmi erejének emeléséről. De a fejedelmi látogatás jó hatása nem sokáig tartott, az elégületlenség ismét nőni kezdett. Horvát- és Dalmátország szivesebben látta volna Kis Károly nápolyi királyt (mint ilyen III.) Magyarország trónján. Horváthi Pál zágrábi püspököt 1385 nyarán az elégedetlenek csakugyan Nápolyba küldötték, hogy Károlyt meghivja a magyar trónra. Károly elfogadta a meghivást; szept. 12-én Zenggbe, majd Zágrábba jött s itt izgat a nőuralom ellen; majd megerősödve, dec. elején Budára indul, hol a királynék - kik még nem ismerték terveit - látszólag szivesen fogadták. Ekkor Károly országgyülést hirdet s ezen őt pártja meg is választá kormányzónak; erre Károly nekibátorodva, Máriát lemondásra szólítá fel. E. leányának a lemondást tanácsolta, de roppant fájdalma mindenkit megindító keserves zokogásba tört ki Székesfehérvárott férje sirjánál, midőn a rendek erőszakosabb része 1385 dec. 31. Károlyt választá meg királynak. Mig Kis Károly királysága megerősítésén fáradozott, E. titkon az ő elvesztésén törte a fejét s nem is sokáig. 1386 febr. 7. hü főuraitól körülvéve, szobájába hivatá Károlyt s levélolvasás közben orozva sulyosan megsebesítteté, ugy hogy halálhire terjedt. A nép örömmel üdvözlé a megszabadított Mária királyt, kinek talán sejtelme sem volt arról, hogyan szerezte vissza E. a trónt. Ámde Károly horvátországi hivei nem tudták elfelejteni, hogy jelöltjüket Budán meggyilkolták; ujabb lázadást kezdtek. E. leányával együtt 1386 julius második felében utnak indul dél felé, hogy a helyszinen végezzenek az elégületlenekkel. Lassan haladtak, szept. 4-én Kaproncán a lázadás gyors terjedéséről kétségbeejtő hireket hallottak. A horvátok fenyegető magatartása miatt utjok folytatására nem gondolhattak; Garán (ma Gorján), a Garák ősi fészkében akarták bevárni a történendőket. Még oda sem értek, Diakovár közelébe jutottak, midőn a lázadók megtámadták őket; véres harc után kisérőiket leölték vagy elfogták, E.-et leányával együtt foglyukká tették. Károly megöletéséről kérdőre vonatván, E. bevallotta bünös tettét, s állítólag térdenállva rimánkodott kegyelemért. Rá se hallgattak, hanem Gomnech, utóbb Krupa várába, majd biztosabb helyre, a dalmát tengerparti Novigrádba vitték. Aggodalmak, lelki szenvedések beteggé tették már E.-et, midőn a velenceiektől szorongatott lázadók 1387 jan. első felében leányának, Máriának szemeláttára megfojtották őt. Holttestét csak egy hónap mulva temették el, nagy titokban Zárában, sz. Chrisogon templomában. Az E.-eknek közös bőkezüségéről az említett zárai ereklyetartón kivül, a pálosok története s az egyház akkori feje beszélhetne egyet-mást. V. ö. Horváth Mih., Mária királyné, Márki S., Mária királyné, Pór A., N. Lajos király.
10. E. királyné, Albert magyar király és római császár neje; Zsigmond magyar király és római császár és második nejének, Cillei Borbálának leánya. Szül. 1410 körül, megh. 1442 dec. 17. 1411., alig 3-4 éves korában jegyezték el Albertnek, s 1422. ülték meg Bécsben nagy pompával a lakodalmat; házasságukból származtak: Anna és E. hercegnők s az utószülött László herceg, később szerencsétlen emlékü magyar királyunk. Zsigmondnak 1437 dec. 9. bekövetkezett halála után, fiu-gyermeke nem lévén, a magyar és cseh rendek meghódolnak E.-nek és férjének, Albertnek. Albert rövid - két évi - uralkodás után, 1439 okt. 27. meghalt s nejét, E.-t áldott állapotban hagyta hátra. A nemzet E.-t és gyermekeit elismerte ugyan Albert utódainak, de a törökök részéről fenyegető veszedelem miatt azt kivánta, hogy férfi és ne gyönge asszony kormányozza hazánkat. E. engedett; Lengyelország nagy reményekre jogosító ifju királyát, Ulászlót hivták meg a magyar trónra, kit E. hajlandó volt férjeül fogadni. Alig értek azonban a követek Ulászlóhoz, mikor E. 1440 febr. 22. Komáromban fiugyermeket szült. Ekkor E. megbánta igéretét, és sietett azt visszavonni: követet küldött Krakkóba, hogy az alkudozásokat Ulászlóval szüntessék be. A követ azonban elkésett, Ulászló már akkor megalkudott a magyarokkal. Mig Ulászló a magyar trón elfoglalására indult, azalatt E. a komornája - Kottanerné Ilona - által Visegrádról elcsent szent koronával fiát Székesfehérvártt Széchy Dénes esztergomi érsek által megkoronáztatta. Ulászlót is megkoronázták egy másik koronával; most már oly nagy lett kettejük közt a gyülölködés, hogy inkább áldozták volna fel életüket, mindenüket, mintsem a királyságtól megváljanak. E. Győrbe ment fiával s ezt nagybátyjának, III. Frigyes német császárnak gyámsága alá helyezte; ő maga szövetségeseivel Ulászló ellen készülődött. A dolog háborura került éppen olyan időben, mikor inkább az ország hatalmát kellett volna gyarapítani s a török ellen védekezni, mintsem itt benn civódni. Ekkor IV. Jenő pápa lépett a háboruskodó felek közé és 1442 márc. elején Cesarini Julián biborost küldé hazánkba, Magyar-, Lengyel- és Csehország területén teljes hatalmu követévé nevezvén őt ki. Julián, miután Budán Ulászlót tervének megnyeré, sőt hajlandóvá tette az E.-tel való kibékülésre, Győrbe ment E.-hez. De E. bámulatos makacssággal utasított vissza minden alkudozást, egyedül fia jogát a magyar trónra védelmezé. Föltételeket is irt elő s noha Ulászló azokat elfogadta volna, a magyar urak nem engedték meg, hogy ezt tegye. A pápai követ ügyesen közvetítő szerepével annyit mégis kivitt, hogy E. és Ulászló 1442 aug. első napjaiban fegyverszünetet kötöttek, Julián pedig ezalatt előkészíté Ulászló és E. személyes találkozását; határnapot (szept.22.) s találkozó helyet is (Esztergom) állapítottak meg. De nemcsak a találkozás maradt el, hanem ujabb heveskedések az ellentétet még élesebbé is tették s a kibékülés reményét is hiunak tüntették föl mindenki előtt, a pápai követet kivéve. Ő ujabb tervvel állott elő: E. Győr városába jöjjön, Ulászló pedig a szt.-mártoni apátságban vegyen magának szállást s innen bizalmi férfiak hordják az üzeneket egyik féltől a másikhoz. Az alkudozás csakugyan megkezdődött s elhuzódott három hétig; pedig a királyi cim kérdését, mint eldönthetetlent, egyszerüen kihagyták. Ulászló a megállapodás értelmében kész volt E.-et birtokaiban meghagyni, László fia jogainak lerombolására sem fog törekedni. Viszont E. csak azt vállalta magára, hogy idősebb leányát, Anna hercegnőt nőül fogja adni Ulászlónak. Dec. 13. aláirták a békekötés oklevelét; másnap Ulászló meglátogatá E.-et s esküjével is megerősíté a felvállalt kötelezettség megtartását. E. nem sokáig élte tul ezt a nagy civódást, melynek életét szentelte; pár nap mulva, december 17. váratlanul elragadta a halál. Tetemei a székesfehérvári sirboltban nyugosznak. V. ö. Fraknói V., Cesarini Julián élete. Katona, Hist. Crit. XII.
11. E. hercegnő, I. Károly királyunk ötödik fiának, István hercegnek (megh. 1354 aug. 9.) és Margitnak, IV. Lajos német császár leányának leánya: utószülött volt. N. Lajos királyunk, mint hogy az Anjouk magyar családfáján élő fiugyermek nem volt, szerette volna mindazon jogokat, melyeket Nápolyra bizni hitt, erre az E.-re ruházni. Lajos küldött is követeket a szt. székhez avégből, hogy Johanna bekövetkezendő halála után a nápolyi királyságnak E.-re szállítását kérjék; Lajos királyunk terve azonban a szt. szék, még inkább Johanna ellenállása miatt meghiusult. E. előbb III. Albert osztrák hercegnek, azután Vencelnek, IV. Károly császár fiának volt eljegyezve, végül Lajos királyunk 1370 okt. 20. Zárában a koros Tarantói Fülöphöz, cimzetes konstantinápolyi császárhoz adta feleségül, azon Fülöphöz, ki előbb férje volt Máriának, Johanna királynő 1366 máj. 20. elhalt hugának. Engel állítása szerint E. még az egybekelés említett évében, 1370. meghalt. E. anyakirályné 1380. kelt végrendeletében ily hagyományt tett: «Néhai fenséges E.-nek, konstantinápolyi császárnénak, kedves unokánknak temetésére hagyunk kétezer arany forintot». V. ö. Pór A., N. Lajos király. Kerékgyártó Á., Művelődéstört. jegyzetek. Budapest, 1882.
12. E. Krisztina, római császárné és magyar királyné, szül. 1692., megh. 1750 december 24. Lajos braunschweig-wolfenbütteli herceg leánya. Protestáns családból származott, és házassága Károly főherceggel, akkor spanyol királylyal, kit 1708. Spanyolországba követett, nagy feltünést okozott. Magyar királynénak 1712. koronázták Pozsonyban. Fiugyermeke nem volt, leánya volt Mária Terézia. Ifju korában nagy szépsége által tünt ki, ilyennek irta le a hires Lady Montagne is, később nagyon testes lett és sokat betegeskedett. Jószivü, szelid, vallásos urnő volt, ki a politikai ügyekben leánya uralkodása alatt sem igen gyakorolta befolyását.
13. E. Amália Eugénia, Ausztria császárnéja és magyar királyné, szül. Possenhofenben, Bajorországban 1837 dec. 24. Miksa bajor herceg és Ludovika hercegné második leánya. Gyermekkorát szülei körében töltötte, távol az udvar zajától, a szabad természet ölén, mely iránt minden pompa és ragyogás közt megőrizte ragaszkodását. Még nem volt 16 éves, midőn Ferencz József császár 1853. aug. 18. Ischlben eljegyezte. Méltán ünnepelték a hatalmas és lovagias uralkodót, kit arájához a sziv őszinte vonzalma füzte. A menyekző 1854 apr. 24. ment végbe Bécsben. Az ifju császárné első megjelenésével meghódította népét. Nemes, karcsu termete, megnyerő lénye, mindenekfölött szivjósága miatt, kezdettől fogva bálványozták. A házasság örömére amnesztiát adott a császár számos politikai elitéltnek, akkortájban szünt meg Magyarországban is az ostromállapot. A házasságból négy gyermek származott: Zsófia, Gizella, Rudolf és Mária Valéria. Magyarországon először 1857. járt a császárné, midőn férje kiséretében beutazta hazánk nagy részét. Megjelenését egy jobb kor hajnala gyanánt üdvözölték. Ez utazást azonban szomoru ok szakította félbe: legidősebb gyermekének, a két éves Zsófia főhercegnőnek halála. Egyszerüségével az udvar feszének békói közt nem érezte jól magát, egészsége is megrendült, ugy hogy huzamosabb időig Madeira szigetén kellett tartózkodnia gyógyulása végett 1860-61. Nem annyira a politika, mint jó szive vonta őt az ezen időben alkotmányától megfosztott, a dinasztia ellenségének tartott magyar nemzet felé. Eötvös József ajánlatára Falk Miksától megtanult magyarul, megszerette történetünket, irodalmunkat. 1865 óta feléje tekintettek a hazafiak, mint a király és nemzet közti egyesség létrejöttének legőszintébb pártolója felé. Ha Olaszországban rosszul mennek a császár dolgai, mondá Andrássynak 1866 febr. 23., az nekem nagyon fáj, de ha Magyarországon mennek dolgai rosszul, az engem megöl. Jóakarata Magyarország iránt még fokozódott, midőn 1866 nyarán, a porosz háboru idején, gyermekeivel együtt Budapesten vonult meg (Zugligetben, a Kochmeister villában.) Midőn férje oldalán 1867 jun. 8. magyar királynénak koronázták, fensége és bája annyira lelkesítette a nemzetet, mint egykor Mária Teréziáé. Budán szülte utolsó gyermekét, Mária Valéria főhercegnét (1868 ápr. 22.) és gödöllői tartózkodása, hol gyermekeivel együtt a nép között élt, mint az egész vidék jótékony géniusza, egyre fokozta azt a hódoló tiszteletet, melyet Magyarország iránta érzett. Az egész nemzetet meghatotta, midőn elment imádkozni Deák Ferenc ravatalához. Gyermekei nevelése mellett ott a vadászat s lovaglás sportját gyakorolta. Szörnyü csapást mért reá a sors egyetlen fiának, Rudolf trónörökösnek halála által (1889 jan. 30.). Akkor még ő vigasztalta férjét, de a fájdalom aláásta egészségét. Azóta leginkább utazások által igyekszik megnyugtatni mélyen sebzett lelkét. Korfuban fia emlékére gyönyörü palotát építtetett, az «Achilleiont», mert a görög herost is ifjukorában ragadta el a végzet anyjától. 1893 novemberben ismét megjelent Gödöllőn és a fővárosban, és több jótékonysági és nevelőintézetet tüntetett ki látogatásával. 1894 jan. Madeirát kereste fel 20 évi távollét után, márc. havában pedig a Cap St. Martinon töltött nehány hetet. V. ö. Falk Miksa cikke a Magyar Szalonban.
14. E. Mária Henrietta Stefánia Gizella, szül. Bécsben 1883 szept. 2. Rudolf trónörökös és Stefánia főhercegasszony leánya. Nevelését anyja felügyelete alatt vezetik, leginkább Laxenburgban tartózkodik.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
