Erzsébet
Erzsébet, több külföldi fejedelmi nőnek a neve, akik közül a következők válnak ki:
1. E., angol királynő, VIII. Henrik és Boleyn Anna leánya, szül. 1533 szept. 17., megh. 1603 ápril. 3. Atyja Henrik, anyjának lefejeztetése alkalmából, törvénytelen gyermeknek nyilvánította, s mint ilyent a trónöröklésből kizárta; később azonban a parlament utóbb mégis elismerte trónigényeit azon eshetőségre, hogy ha Henriknek fia, VI. Eduárd és első nejétől való leánya, Mária örökös nélkül kihalnának, amint ez be is következett. Protestáns vallásban, protestáns társaságban nevelkedvén, E. teljesen osztá VI. Eduárd testvérének nézeteit és irányát (l. Eduárd, VI.). Katolikus Mária uralkodása alatt sok viszontagságnak volt kitéve s még élete is veszélyben forgott; azonban nagy ügyesen és tapintatosan óvakodott mindennemü félremagyarázható nyilatkozattól és sógorában, II. Fülöp spanyol királyban is védőre talált. Mária mindent megtett, hogy E.-t a trónöröklésből kizárja, de a parlament rendületlenül ellenszegült óhajának; erre aztán E.-et a szavójai herceggel akarta összeházasítani, de E. visszautasítá ajánlatát. Különben pedig oly óvatos s tartózkodó magaviseletet tanusitott, hogy a gyanakvó Mária kénytelen volt hugát néhány heti fogság után a Towerből szabadonbocsátani. Mária halála után a trón a prot. Anglia és Európa örömére, a katolikus világ bánatára, E.-re szállott (1558 nov. 17.) Hajlamból is, politikából is, lord Cecil tanácsát követte és a protestáns párttal és egyházzal szövetkezett. Óvatosan és csak fokozatosan szervezte az anglikán állami egyházat és megállapíttatta a 39 prot. szellemben szerkesztett tantételt.A parlament készségesen iktatta törvénybe, hogy az angol király egyuttal a prot. anglikánus egyháznak feje és ura. Azon lelkészeket, kik ezt elismerni vonakodtak és az esküt megtagadták, állásaiktól megfosztották. Üldözésre azonban csak későbben került a dolog, egyrészt a nonkonformisták és puritánok, másrészt a katolikusok ellen. Ebben már az általános politikai helyzet működött közre. Mióta ugyanis a pápák E.-t kiátkozták és mióta az ellenreformáció Angliára vetette szemeit, több összeesküvés alakult Angliában, melyben II. Fülöp spanyol király (E. kikosarazott sógora), néhány francia földre menekült jezsuita és több angol katolikus vett részt. Ez összeesküvések közös czélja az eretnek E. megbuktatása volt; e nélkül nem is lehetett arra gondolni, hogy lehetséges leend Angliában a katolicizmust restaurálni. Nemsokára Stuart Máriával, Skótország királynőjével, komoly összeütközésre került, melyre vallási és politikai ellentétek és azonfelül a két királynőnek hiusága, féltékenysége, szóval versengése és ellenséges indulata valának döntő befolyással. Mária, VII. Henriknek dédunokája kétségbe vonta E.-nek trónörökségi jogát. Ezekhez járult az is, hogy Mária nemcsak régebben, mint II. Ferenc francia király neje, hanem azóta is mint skót királynő, maga emelt igényt Anglia trónjára és az angol katolikusok védelmére kelt, kik viszont őt szerették volna Anglia trónján látni, a protestáns E. helyett. Igy tehát a Skócia és Franciaország között fennálló barátság éle Anglia függetlensége ellen irányult. Az ellentét még élesebb lett, midőn Mária, E. óhajának ellenére, nem Essex grófot, hanem a skót Darnleyt választá második férjéül. Ez időtől kezdve E. is szította a skót református nemesség elégületlenségét, mely Máriának vigyázatlan és könnyelmü viselkedése folytán napról-napra növekedett. Midőn pedig Mária, Darnley megöletése után, annak gyilkosa, Bothwell gróffal folytatott szerelmi viszonyt, sőt utóljára ahhoz nőül is ment, a nemesség fegyvert ragadott s Máriát elzáratta; azonban Mária megszökvén a fogságból, Angolországba futott. Csakhogy itt segély helyett börtönt talált, E. őrizet alá helyezte és Darnley meggyilkoltatása fejében vizsgálatot indított ellene. Egyuttal azt is követelte tőle, hogy az angol trónre emelt igényeiről mondjon le, mit Mária tenni vonakodott. Ez idő óta (1567) valóságos élet- és halálharc fejlődött e két fejedelemasszony között és e pártbajba nemcsak a régi gyülölség és versengés, hanem a kat. és prot. Európa közötti ellentét is belejátszott. A kat. világ, első sorban a pápák, II. Fülöp és az angol katolikusok minden követ megmozgattak, hogy Mária kiszabaduljon és az angol trónt elfoglalja; a prot. világ pedig e trónjelöltségtől rettegett és E. kormányának és életének biztosításáról lehetőleg gondoskodott. Az egymásután alakult, de csakhamar felfedezett összeesküvések az országot oly rettegésbe ejtették, hogy a parlament egy csomó uj fenyítő törvényt hozott azon eshetőségre, ha E. mégis megöletnék. Kimondotta, hogy ez esetben Stuárt Mária trónigényeit semmisnek nyilvánítja. És midőn 1586. Babington-nak (l. ezt) E. élete ellen tervezett merénylete napfényre derült, egy külön törvényszék Máriát ez összeesküvésben részesnek nyilvánította és halálra itélte, mely itélet azután 1587 febr. 8. rajta végre is hajtatott. E. ugyan Davison titkárát, ki a kivégzés napját szokás ellenére nem tudatta vele, nagyon szigoruan megbüntette, de bizonyos, hogy ő is egyetértve Cecillel, a parlamenntel és a protestáns Angliával, e kivégzést Anglia belső nyugalmának és saját életének biztosítása érdekében föltétlenük szükségesnek tartotta és igy hát, ha talán nem is lelki szorongatás nélkül, megnyugodott az állameszély szempontjából szükséges eseményben. A prot. angolok országszerte örömtüzeket gyujtottak a kivégzés hirére; ugy érezték magukat mintha lidércnyomás alól szabadultak volna fel. A kat. Európa ellenben megdöbbent és bosszura kelt. V. Sixtus pápa ujra egyházi átokkal sujtotta E. királynőt, és II. Fülöp a rettenetes armadát (l. o.) szerelte föl Anglia ellen, mely azonban 1588. szélvész és az angol tengerészek hősiessége, meg a spanyol vezérek ügyetlensége következtében kudarcot vallott. E., ki a válságos órákban maga is elszánt bátorságot tanusított, teljes, majdnem csodával határos győzelmet aratott ellenfelein, és ezóta sokak szemében dicsfény vette körül E. alakját. Minthogy az ország anyagi és szellemi lendülete is egyre emelkedett, a nemzet elnézte, hogy E. későbbi éveiben a parlamentet kevésre becsülte s másodrangu dolgokban akaratát, olykor szeszélyét, a parlament ellenszegülése dacára is érvényesítette. Egészben véve azonban az ő uralkodását a legszerencsésebbek közé kell soroznunk. Szigoru rendet hozott be a pénzügyekbe; takarékosságát legjobban bizonyítrja, hogy adófelemelések nélkül is törleszté az államadóság jó részét; előmozdította a földmivelést és ipart és vitéz tengeri kapitányai (Hawkinx, Howard, Drake, Raleigh) segélyével alapját vetette meg Angolország tengeri hatalmának, minek különösen Spanyolország fizette meg az árát. Az angol irodalom is alatta élte fénykorát (Shakespeare). A parlament több izben arra kérte E.-t, hogy menjen férjhez; alkudozások is folytak ez ügyben francia és osztrák hercegekkel, végül azonban a királynő kinyilvánította, hogy az országot a külföldi befolyás alól megmentendő, mint hajadon akar meghalni. (Másrészt bizonyos, hogy E. az illem megsértésével Leicester, Hatton és Essex grófokkal szerelmi viszonyban élt.) Halálos ágyán Jakab skót királyt, Stuárt Mária fiát, jelölte ki utódának. - E. királynő nagyon is eltérő megitélésben részesült. Nagy államférfiui tehetsége, a nemzet érdekeinek helyes felfogása, azoknak kellő előmozdítása, takarékossága s érdeklődése a tudományok és művészetek iránt, kétségbevonhatatlan érdemei. De viszont nem ment a hiuság és szeszélyesség hibáitól, melyek több izben kevélységre és kegyetlenségre ragadták őt. Az a fény és dicsőség pedig, a mely uralkodását az angolok szemében övezi, lényegében Cecil miniszterének érdeme; viszont a királynő érdeme, hogy e jeles férfiut az ország vezetésére kiszemelte, s hogy annak államférfiui fölényét elismerte. Uralkodásának eredményeit a következőkben foglalja össze Ranke: «E. nagyatyjának művét, ki Angliát politikai , és atyjának művét, ki azt egyházi tekintetben a kontinens befolyása alól függetleníteni törekedett, az angol nép támogatásával Spanyolország és Róma ellenében befejezte. Anglia nagyhatalmi állásával az ő neve elválaszthatatlanul van egybeforrva».
2. E. Mária Auguszta, bajor hercegnő, Lipót bajor herceg és Gizella főhercegnő leánya, Ferenc József királyunk unokája, szül. Münchenben 1874 jan. 8. Feltünést keltett a protestáns vallásu báró Seefried Ottó bajor hadseregbeli hadnagygyal kötött morganatikus házassága. Az esküvő egész csöndben előbb polgárilag Münchenben nov. 3., majd egyházilag is Génuában dec. 3. ment végbe. Hogy a házasság megtörténhetett, abban Ferenc József királyunk közbenjárásának is nagy része volt. 1894 jan. 20. Seefried bárót a közös-hadsereg Ferenc József nevét viselő 1-ső számu gyalogezred főhadnagyává nevezték ki.
3. E., Brandenburg első választó-fejedelemnője, melléknevén a «szép Else» Bayern-Landshut Frigyes herceg leánya, szül. 1385., megh. Ansbachban 1442 nov. 13., s a heilbronni monostor Hohenzollern-hercegi sirboltjában van eltemetve. 1401 szept. 18. VI. Frigyes nürnbergi burggrófhoz ment nőül, aki 1415. brandenburgi őrgróffá, kincstárossá és a római szent birodalom választó-fejedelmi rangjára emelkedett. E. ügyesen tudta férjét helyettesíteni, mig ez Olasz- és Magyarországban s a konstanci zsinaton volt elfoglalva. E. fia volt Albrecht Achilles válaztó-fejedelem s igy ő a német császári ház ős-anyja. Özvegyen halt meg. 1854. a cadolzburgi templomban egy 1420-ból való oltárképet fedeztek fel, melyen Frigyes választó-fejedelem és felesége imádkozó helyzetben vannak megfestve. A festményt Cadolzburg község 1873. Frigyes Vilmos trónörökösnek ajándékozta.
4. E., brandenburgi hercegnő, Jánosnak, Dánia, Svéd- és Norvégország királyának leánya, szül. 1485., megh. Berlinben 1555 jun. 10. I. Joákim, brandenburgi választó-fejedelem 1502. nőül vette, de midőn észrevette, hogy neje a reformáció hive, fogságra akarta vetni. E. ekkor Torgauba menekült, János szász választófejedelem udvarához (1528. márc.), ahol férje haláláig, 1535-ig nagy szegénységben élt. Ez időtől fogva azonban, támogatva fiaitól, kilenc évet Lichtenberg várában (Wittenberg mellett) töltött, honnan csak 1545. tért vissza Brandenburgba. Sokat foglalkozott az akkori vallási mozgalommal.
5. E., Frigyes pfalzi választó-fejedelem neje és Csehország királynője, I. Jakab angol király leánya, szül. 1596 aug. 19., megh. Londonban 1662 febr. 23. - 1619. V. Frigyest a cseh korona elfogadására birta. Azonban a «fehér hegyen» vivott csata véget vetett a téli királyságnak és E. férjével és gyermekeivel együtt futni kényszerült és azóta sanyaru életet élt. Hiába fordult segítségért atyjához s Keresztély, braunschweigi herceg meg Mansfeld hiába tettek kisérletet Csehország visszaszerzésére. Özvegységre jutván (1632) Hollandiában élt, II. Károly trónralépésével azonban visszatért hazájába, Angolországba. Unokája I. György, Hannovera választó-fejedelme, éppen e rokonsági alapon jutott az angol trónra. V. ö. Miss Benger, Memoirs of Elisabeth Stuart, queen of Bohemia (Lond. 1825).
6. E. Philippina Mária Ilona, XVI. Lajos francia királynak nővére, XV. Lajos fiának, Lajos dauphinnek és Mária Jozefa szász hercegnőnek leánya, szül. Versaillesben, 1764 máj. 3., s a guillotine alatt vérzett el 1794 máj. 10. Finom műveltségü, nemes szivü, véghetetlenül szerencsétlen nő volt. Miután II. József császárral s utóbb Aosta herceggel tervezett házassága meghiusult, Montreuil birtokára költözött s ott, távol az udvar cselszövényeitől, tölté idejének legnagyobb részét. A forradalom kitörésekor az udvarhoz ment, mert kötelességének tartotta a királyi család sorsában osztozkodni, s miután szökési kisérletök meghiusult (1791), a királyi családdal együtt a Temple-be került (1793 aug. 13.). Ezóta egészen bátyjának és gyermekeinek szentelte magát s a fogságot nyugodtan és megadással türte. A királynak és a királynőnek kivégeztetése után, mintha megfeledkeztek volna róla és unokahugáról, a későbbi Angouleme hercegnőről; csak a rettenetes államügyész, Fouquier-Tinville nem tévesztette E.-t szem elől és 1794 máj. 9. a forradalmi törvényszék elé vitette. A Capetingok összeesküvéseiben való részvéttel és a koronagyémántok ellopásával vádolták; nyomban elitélték és máj. 10. ki is végeztették. V. ö. Beauchesne, La vie de Mad. É. (2. kiad. Páris 1871). D'Armaillé, (szül. Ségur), Madame E. (Páris 1886).
7. E., lothaiai, 1412-ben nassaui és saarbrückeni I. Fülöphöz ment nőül, s megh. Saarbrückenben 1455 jan. 17. 1437. lefordította franciából a «Loher und Maller» c. regényt, melyet anyja lothaiai Margit latin eredetiből fordított volt le (Straszb. 1513; Stuttg. 1868), hasonlóképen «Hug Schupler»-t egy kézirati másolatból, melyet fia János nassaui gróf St. Denisben szerzett meg (Straszb. 1500).
8. E., rajnai pfalzgrófné. V. Frigyes pfalzi választó-fejedelem legidősebb leánya s Descartes bölcsész tanítványa és barátja, szül. Heidelbergben 1618 december 26., megh. Herfordban 1680 okt. 8. 1667. herfordi apátnővé avattatott, megnyitotta kolostorát a francia Labudisták (l. o.) előtt. Összeköttetésben állt Penn Vilmossal is. Filozofiai hajlamaihoz később is hü maradt, különösen mikor megismerkedett Malebranche-sal és Leibnitz-cal.
9. E. (oroszosan: Jelizaveta), orosz cárnő, nagy Péter és I. Katalin leánya, született Pétervárott 1709 dec. 29., megh. u. o. 1762 jan. 5. Anyja szándéka az volt, hogy ő legyen II. Péter utódja, de nem akadályozhatta meg, hogy a trónt Ivanovna Anna kurlandi hercegnő foglalja el. Csak Biron (l. o.) halála után sikerült uralkodói jogait érvényesíteni, de ezután is csak környezetének, különösen Lestocq udvari orvosnak s a francia követnek, De la Chetardienak eszköze volt, mely utóbbinak nagyon érdekében állt, hogy Oroszországot belügyekkel foglalkoztassa s az éppen kitörő osztrák örökösödési háboru alkalmából megakadályozza abban, hogy Mária Terézia pártját foghassa. 1741 dec. 5-ről 6-ra virradó éjjel történt, hogy a kiskoru Iván cár anyját és régensét férjével együtt elfogták, Ivánt Schlüsselburgba vitték s E.-et cárnővé kikiáltották. Hogy trónját biztosságba helyezze, E. 1742. Anna nénjének a fiát, Péter herceget Sz.-Pétervárra hítta, utódjává nevezte ki s elvétette vele 1745. Zsófia Auguszta anhalt-zerbsti hercegnőt, aki az orosz orthodox egyházba történt áttérése alkalmával Alekszejevna Katalin nevet kapott. Lestoqcot hamarosan megbuktatták s helyére Voroncov és Besztusev léptek, a cárnő kedvence azonban Razimovszkij volt. A svédek elleni háborut E. alatt sikeresen folytatták s az 1743. aboi békével fejezték be. Dacára Franciaország erőfeszítéseinek, E. az osztrák örökösödési háboruban Mária Terézia érdekében 37000 főnyi hadsereget küldött ki, ami siettette a békekötést (Aachen 1748). II. Frigyest E. rendkivül gyülölte s a hétéves háboruban, mint Ausztria és Franciaország szövetségese lépett fel, de még a hadjárat befejezése előtt meghalt. E. az érzéki élvezetek által kimerülve, alkalmatlan volt minden politikai tevékenységre. Ő alapította az első orosz egyetemet Moszkvában 1755-ben s a széptudományok akadémiáját Szent-Pétervárott 1758.
10. E. Ottilia Luiza (irói néven Carmen Sylva), Románia királynője, szül. a Rajna jobb partján fekvő Monrepo kastélyban Neuwiedban 1843 dec. 29. Atyja Wied Hermann (1814-1864) herceg, anyja Nassau Mária, szül. 1825., hercegnő, akit 1842. vett nőül. Első gyermekük E. Költői hajlama már igen korán nyilatkozott meg. 9-10 éves korában alkalmi verseket irt s két évvel később kis novellát s mint 14 esztendős leány a drámában kisérli meg erejét. 1869 nov. 15. ment férjhez Károlyhoz, Románia mostani királyához. Jelenleg Olaszországban él, ahová sulyos betegsége miatt kénytelen volt menni. Művei német nyelven jelentek meg, amelyeknek nagy része a román életből s népköltészetből van merítve: Rumänische Dichtungen (Lipcse 1881); Strüme, (költemények, Bonn 1881); Ein Gebet (novella, Berlin 1882); Jehova (magyarra fordította Goldis János, Arad, Lipcse, 1882); Die Hexe (Berlin 1882); Leidens Erdegang (u. o. 1882); Peles-Märchen (Lipcse 1883); Meine Ruh. (lirai költemények, II. kiad., Berlin 1886. 4. kötet); Handzeichnungen (u. o. 1884); Mein Rein (költemények, Lipcse, 1884); Astra (regény, Bonn, 1886); Sola (Bukarest 1891); Fordította dr. Alexi György, (Budapest). Főbb munkáinak nagy részét románra is fordították.
Műveinek nagy része magyarra van fordítva s leginkább a lapokban jelent meg.
11. E. Ludovika, porosz királynő, I. Miksa, Bajorország királyának leánya, Amália, Szászország királynőjének ikertestvére s Zsófia osztrák főhgnőnek nővére, szül. 1801 nov. 13., megh. Drezdában 1873. dec. 14. 1823 nov. 29. a porosz trónörökösnek, a későbbi IV. Frigyes Vilmos királynak nejévé lett. 1824. áttért az evang. vallásra s buzgón támogatta férjét kiválólag közművelődési törekvéseiben. 1840. Poroszország királynője lett s mint ilyen az Ausztriával fentartandó szoros barátság érdekében működött. Igen boldog családi életet élt s önfeláldozólag ápolta férjét hosszu betegsége alatt. Annak halála után (1861 jan. 2.) csendes visszavonultságban a jótékonyságnak élt. Sógora, I. Vilmos császár őszinte tisztelője s igazi barátja vala. Tetemét Potsdamban, a «Béke» templomában helyezték örök nyugalomra. V. ö. Reumont E., Königin von Preussen (Berlin 1874); Hesekiel L., E. Luise (1881).
12. E., Spanyolország királynője, II. Henrik francia királynak és Medici Katalinnak leánya; szül. Fontainebleauban 1545 ápr. 13., megh. 1568 okt. 3. Jegyben járt Don Carlos infanssal (l. o.), II. Fülöp fiával, 1559 jun. 30., azonban (tizennégy éves korában) maga az atya vette E.-t nőül. Második leánykájának születése alkalmával az orvosok ügyetlensége folytán elhalt.
Arcanum Zeitungen
Sehen Sie, was die Zeitungen in den letzten 250 Jahren zu diesem Thema geschrieben haben!
Zeigen Sie mir
