hádesz
hádesz (gör. ’a láthatatlan’): a gör. mitológiában eredetileg az alvilág istenének neve, később az alvilágot is ~nak nevezték. A LXX-ban a ~ a héb. seol megfelelője, amely a halottak végérvényes nyugvóhelye (® holtak országa). Azzal, hogy a bűnhődés gondolata kibontakozott, és a lélek halhatatlanságát illető hellén felfogás beszüremkedett a zsidó antropológiába, a ~ fogalma is módosult. Ez az ÚSz-ben is érzékelhető. Miként az ÓSz-ben a seolt, az ÚSz-ben a ~t is a föld mélyére helyezték (Mt 11,23: a magyar fordításban pokol; 12,40; Lk 10,15: alvilág; Ef 4,9); az ember tehát leszáll a ~ba (Mt 11,23; Lk 10,15; vö. Róm 10,7). A ~ kapui (Mt 16,18: az eredetiben) halált és a pusztulást jelképezik; a rabbinista irodalomban gyakran találkozunk a kifejezéssel; ez ősi K-i felfogást tükröz, amely szerint a ~t városnak kell elképzelni. 12,40; ApCsel 2,27.31 (Zsolt 16,10 idézése); Róm 10,7; 1Kor 15,55 (több kéziratban), Ef 4,9; Jel 6,8; 20,13 kk.: az összes halott tartózkodási helye, jóké és rosszaké egyaránt. Lk 16,19–31: Lázár megpihen Ábrahám kebelén (értsd: az igazak tartózkodási helyén), de lehet ez a ® Paradicsom is, amely az égben van, ahol a lelkeknek a feltámadásig vigasztalásban van részük. A feltámadással az idők végén a ~ is megszűnik (Jel 20,13 kk.); szerepét a bűnhődés helyeként a ® Gehenna veszi át (19,21; 20,14 kk.).
