KOLLÁNYI FERENC 1863–1933

Full text search

KOLLÁNYI FERENC
1863–1933
Még el se kísértük örök nyugvóhelyére Csánki Dezsőt, a halál máris újabb értéket rabolt el tőlünk. Május 1-én elvesztettük igazgató-választmányunk másik kiváló tagját, Kollányi Ferenc nagyváradi kanonokot és jáki apátot. Tudományos működése főleg a magyar egyháztörténelem művelésére terjedt ki. 1893 óta azonban, mely évben a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi-Könyvtárának tisztviselője lett, Társaságunkhoz is az addiginál szorosabb kapcsok fűzték, melyeket fenntartotta nagyváradi káptalan egyik stallum literariumának 1911-ben történt elnyerése után is, különösen midőn Trianon után ismét visszatért Budapestre. Betegségéig csak nagyritkán hiányzott üléseinkről s amellett, hogy mindig meleg érdeklődéssel vett részt Társaságunk belső életében, a nyomasztó időkben anyagilag is segítségére sietett a Társaságnak. Választmányunknak 1891 óta volt tagja. Társaságunk hálás kegyelettel őrzi meg emlékét.
***
A Társaság elhúnyt két kiválóságának emlékét f. é. május hó 5-én tartott igazgató-választmányi ülésében jegyzőkönyvileg is megörökítette.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit