CSÁNKI DEZSŐ 1857–1933

Full text search

CSÁNKI DEZSŐ
1857–1933
Társaságunk jubileumi hangulatát fájdalmasan tompították azok a nagy veszteségek, melyek a közelmúltban érték. Ünnepi közgyűlésünkön üdvözölni készültünk Csánki Dezsőt, mint Társaságunknak egyetlen még életben maradt olyan tagját, aki annak megalapítása óta ötven esztendőn át szakadatlanul igazgató-választmányi tagja volt. És kevéssel előbb, április 29-én, váratlanul örökre elköltözött közülünk, Társaságunk tudományos és belső életében kifejtett félszázados munkásságának hervadhatatlan emlékeit hagyva vissza számunkra. Az általános magyar történettudomány talaján mozgó történetírói tevékenysége mellett, melynek gyümölcsei, különösen a Hunyadi-kor történeti földrajzával foglalkozó főművének kötetei, a Társaságunk keretébe tartozó tudományszakok művelői számára is nélkülözhetetlen segédeszközök, ez utóbbi tudományágaknak is kiváló munkása volt. A Turulnak már első füzetei tanúskodnak erről. Mindvégig szeretettel karolta fel Társaságunk érdekeit és ügyeiben való buzgó részvételével, tanácsaival, új eszmék felvetésével működésének biztosításához és a multban felvirágozásához sokban hozzájárult. Hálánk nem fogja hagyni feledésbe veszni emlékét.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit