DR. JÁNOSI GYÖRGY

Full text search

DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán két percnél is rövidebb leszek.
Vitatom a miniszter úr azon állítását, hogy a jövő évi költségvetésben a több oktatási intézményt fenntartó nagyobb önkormányzatok támogatása nagyobb mértékben emelkedik, mint a kisebb településeké. Azért is vitatom ezt, mert míg ebben az évben a személyi jövedelemadóból automatikusan 20 százaléknyi rész maradt az önkormányzatoknál - amely a nagy önkormányzatoknál nagyon komoly bevétel volt -, addig a következő évben ez az automatikusan ottmaradó forrás sajnos 20 százalékról 15 százalékra mérséklődött, vagyis az a része nőtt a személyi jövedelemadóból befolyó bevételeknek, amelyik normatív módon, hatás-, esélykiegyenlítési céllal osztódik szét a különböző önkormányzatok között.
Tehát nagyon is kétséges, hogy a nagyobb önkormányzatok 10 százalék fölötti forrásbővüléssel számolhatnak, s tartok tőle, hogy nem ez lesz a helyzet. Ilyen módon ezeken a nagyobb településeken fog igazán súlyos gondot okozni majd az, hogy tartani lehessen a közoktatás 10 százalék fölötti többletámogatását.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit