3.
3.
Ez a szétnyúlás minden emberi irányban, ez a szelíd, mosolygó megvilágítása minden emberinek, a France művészetének főigézete. Művészete esztétikai élvezését talán legjellemzőbben ebbe a szóba tömörítjük: pihenés. A tiszta őszi délután pihenése, mikor átömlik rajtunk a szétfolyó derültség, a halál színei s minden, ami átélt és megismétlődő. S kinyílt szemünknek nem fáj, hogy fátumokat és halált lát, mert minden szép és rokon. A Zolák, Hugók irányos művészete akaratokba sodor, s heves izomérzetekben fárasztjuk hőssé magunkat. Ez az élvezet küzdelem. Az Anatole France művészete nem zavarja ki az olvasót a karosszék csendes szemléletéből.
És ennek a léleknek átlátszó vize az Anatole France nyelve. Az, amiben sajátosan különálló kora anarchikus irodalmában: ő folytatója a francia nyelv klasszikus hagyományainak. Kristálytiszta nyelv, mely az ész-kényszer erejével állítja be szemünket, s egyszerűségével azt az illúziót adja, hogy nincsenek is eszközei. Ez a tiszta, derülten ömlő nyelv néha – fájdalmak vagy gonosz erők nyomán – pathoszba lendül, melyet rendesen önfigyelmeztető mosolygásba tompít.
