Dobra.

Full text search

Dobra.
Dobra, magyar kisközség a Kraszna mellett, 271 házzal és 1318 református lakossal. Határa 5626 kat. hold. A bélteki uradalomhoz tartozott és annak sorsában osztozott. Már a váradi Regestrumban szerepel Gyuna nevű lakosa. A község nevét már ekkor is a mai alakjában írták. 1424-ben a Drágfi család osztályakor, a Bélteki ág szerezte meg a birtokot, a mikor pedig 1470-ben Bélteki Mihály hűtlenségbe esett, a Drágfiak ezt is megkapták. A Drágfiak a XVI. század derekán kihaltak és a birtok a kővári, majd később az erdődi uradalom tartozéka lett és az utóbbival együtt 1592-ben Szatmár váráé. 601636-ban Prépostváry Zsigmondot és feleségét, Széchy Katalint, iktatták az egész helység birtokába. A következő században Rákóczi-birtok volt s 1773-ban gróf Károlyi Antal kapott rá királyi adományt, a bélteki uradalommal együtt. Ekkor népesedett meg a község, mert a földesúr Béltek magyar lakosságát ide telepítette. Azóta máig a gróf Károlyi család a birtokosa. A község református temploma 1797-ben épült. Van a községben hitel-, továbbá fogyasztási szövetkezet. Határában érdekesebb dűlőnevek a Papházahely, a melyről azt beszélik, hogy a község hajdan ott feküdt; másik dülőnév a Pogányvár; ennek helyén régi leleteket találtak, bronzkori eszközöket s karikákat stb., melyek a Nemzeti Múzeumban vannak. Ez azt mutatja, hogy már ősidők óta megtelepedett hely. A község utolsó postája Krasznabélteken, távírója és vasúti állomása Ákoson van.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit