Konkrét költészeti törekvések a nyolcvanas évek költészetében
Konkrét költészeti törekvések a nyolcvanas évek költészetében
Természetesen az akcióművészet a nyolcvanas években is művelőkre talál, hiszen mind a fónikusok, mind a vetített, s más térben megjelenő médiákkal operáló művészek sajátos komponenseivé kell váljanak a munkáiknak. A hetvenes évek utolsó éveitől azonban az írott formákon keresztüli áttörés vált általánossá. Ennek oka a legendás performerek elhallgatása/elhallgattatása körül keresendő, s részben a kor másfajta kihívásaival magyarázható. Ekkor lép színre az ötvenes évek első felében született generáció, melynek egy része megkísérli a szakítást a kor irodalmi ízlését diktáló Nagy László-i, Juhász Ferenc-i vonallal. A szembefordulás – vagy hívhatjuk kíméletesebben eltávolodásnak is – két irányban történt. Az egyik eltartó irány leginkább a Kassák és köre által képviselt klasszikus avantgárd újraélesztésében, illetve átértelmezésében, a másik az elsősorban nyugat-európai mintákra épülő konkrét költészeti törekvésekben ragadható meg. Más nézőpontból szemlélve ugyanezt elmondhatjuk, hogy létezett egy hagyományőrzőbb, a meglévő értékeket az újabb eredményekkel szintetizálni szándékozó törekvés, és nagy számban jelentkeztek az ennél lényegesen radikálisabb költészeti elveket valló új költők. Az előzőek esztétikai elképzeléseit egyszerűsítve kiáltás-, utóbbiakét jel-típusú avantgárdnak is szokták nevezni.
