A MANDÁTUMOK
A MANDÁTUMOK
Ma voltaképpen »néma ülés« volt a Házban, mert semmihez sem lehetett hozzászólni, abból állván a napirend, hogy Benedek Elek korjegyző felolvasta a neveket, s Regele igazgató beszedte a mandátumokat, melyek csakhamar irtóztató halommá növekedtek a Ház asztalán.
Mert volt azok közt egy-egy tízfontos mandátum is, amit izzadva cipelt hóna alatt az illető honatya. Voltak azonban elegáns mandátumok, melyeket csak úgy a pénztárcából húzott ki a gazdájuk (úgyis majd minden mandátumnak az a születési helye). Ezek az »egyhangúak« voltak. Néhány konvencionális sorból áll az egész.
Voltak hótiszták, voltak elgyűröttek, kivált a fiatal képviselőké, kik két hónapig sokszor forgatták, gyönyörködve elnézegették, dúdolgatván hozzájok a Boccaccióból: »Kis levélke, drága kis levélke.«
Mennyivel más a »nagyfejű« veteránok mandátuma. Az csak egy rideg közönséges papírdarab, melynek nincs semmi delejes ereje. Maga Tisza Kálmán pedig éppen csak akkor bontotta fel a folyosón. Azon módon volt még elcsomagolva, bepecsételve, ahogy Nagyváradon a postára adták. Beadta, nem is látta soha, nem kíváncsi rá.
Bezzeg az újdonsült képviselőket még most is meg lehet ijeszteni, ha egy öregebb rájuk szól:
»No, rendben van-e a mandátum?«
»Rendben van, urambátyám.«
»Hm. Rajta van-e az ötven krajcáros stempli?«
»Az ugyan nincs. Hát rajta kellene lenni? Csak tán nem?«
»De rajta ám.«
»Lehetetlen az« – lihegi legott ijedten, s felizgatva siet megnézni valamelyik ismerőse mandátumát, ahol mindjárt kisül, hogy csak tréfálódzott a vígkedélyű urambátyám, és hogy üsse meg a ragya azt a stemplit, még ide nem bírta magát bevenni. (Hanem azért ne tudja meg Wekerle, hogy itt még van egy kis üres hely.)
A mandátum-átadás voltaképpen igen unalmas aktus, de mégis pótolja az »ismerkedési vacsorák«-at, mert a felolvasott nevek viselői sorba megjelennek a Ház asztala előtt, s mintegy »bemutatódnak« az érdekesnél érdekesebb alakok.
De amilyen édes egy mandátum, olyan nagy teher »kettő«. Csapás, ha az embernek egy sincs, de még nagyobb csapás, ha kettő van. Szegény Helfyt, Győryt, Komjáthyt, akik két-két csomaggal érkezének, mint akik ikreket hordanak az emlőjükön, majd szétszedték a kimaradottak a szeretetükkel a folyosón.
Végre déltájban valamennyi képviselő megszabadult »édes terhétől«, s kezdetét vette az osztályokba való kisorsolás.
A sok mandátum már akkor alig fért el a széles asztalon.
Podmaniczky Frigyes bánatos melankóliával nézegette:
»Ejnye, de régen láttam ennyi pénzt egy rakáson!«
