IV.

Full text search

117IV.
A javaslatnak egy másik pontja így szólott: «annyival inkább fájlaljuk az elhunyt király halálát, mert biztosan reménylettük, hogy már fölterjesztett minden törvényes kivánságaink, s hazánk java elővitelére elibe adott egyéb czélirányos javallataink ő felsége által ohajtott teljesedésbe hozatnak».
Deák Ferencz: Föntartván jogát, hogy a mult kerületi űlésben elvetett azon indítványát: tétessék a föliratba, hogy «annyival inkább fájlaljuk az elhunyt király halálát, mert biztosan reménylettük, hogy a sérelmeket minden órán orvosolni fogja», az országos űlésben megújíthassa, most ekkint kivánta a fönnebbi sorok módosítását: «biztosan reménylettük, hogy mindazok, a miket hazánk igazainak és boldogságának tekintetéből fölterjesztettünk, ő felsége által teljesedésbe hozatnak». Módosításának okául adta, hogy a RR. nem akarták ugyan a «sérelem» szót említeni, hanem oly átalános szóval mégis akartak élni, mely alatt sérelmeink is értethessenek: e végre pedig a «törvényes kivánságaink» kifejezés nem alkalmatos, mert ez a bevett diplomatiai irásmód szerint csak postulatumokat jelent, s majd azon magyarázat adatnék föliratunknak, mintha mi sérelmeink orvoslását nem is vártuk volna.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť