Szent László liturgikus legendája
Szent László liturgikus legendája
László királyt 1192-ben III. Béla kezdeményezésére avatták szentté, legendája nem sokkal ezt követően készült. A kor szokásainak megfelelően névmagyarázattal kezdődik, a névből ugyanis nyakatekert szófejtéssel kiolvasható a szent életének lényege: Ladislaus „népnek adott dicsőség”. A tudós rafinériával szerkesztett legendában nem az események, hanem László uralkodói egyénisége, belső és külső tulajdonságainak leírása dominál. Külső megjelenítését III. Béla hatalmas termete és antik reminiszcenciák is befolyásolták. Béla Szent László lovagi kultuszára igyekezett támaszkodni, ezek az elemek is hangot kaptak a legendában. A csodák száma a korábbi legendákhoz képest megsokszorozódott: az éhező sereget tápláló szarvas- és marhacsordától a László koporsóját magától szállító kocsiig, s a váradi templom fölött ragyogó csillagig.
