szeptember 16. 256. sz.,
szeptember 16.
256. sz.,
256. sz.,
Az eloszlott apostolok visszatértek, megtelve vidéki levegővel, pihenten, életpiros ábrázatokkal, a falusi szérűkön támadt eszmékkel, mert hát azért van az embernek feje (mégha képviselő is az ember), hogy önmagától is teremjen benne valami. Igen, ők itt vannak. Megjöttek nyári pihenőjükről téli pihenőjükre.
A ház együtt van. Minden mutatja. A nagy botú kapus komoly, méltóságteljes alakja az országház előtt, a hónapos szobák bérének emelkedése, a pangásnak indult kártyaipar élénkebb lendülete, a nagy, fehér ismeretes plakátok az utcaszögleteken, az unalmas hasábok a lapokban, és az emelkedett forgalom a Diana-Saalban.
Egyébként pedig nem változott semmi.
Zsedényin nincs új kabát, Pacolay semmit sem engedett nyomatékosságából az izzasztó kánikulának stb.
A külső nem változott: a lényeg sem.
A cselekvésbe beleszabadult ház legelőbb is az interpellációk özönébe merült. A támadás a legingerlőbb és leghálásabb.
A támadók, illetve interpellálók is a szokottak voltak. A Simonyiak, Helfy, Irányi és Apponyi. Illik ez nekik rettenetes.
És a válaszok is alkalmasint a szokottak lesznek.
Sok szó üresen.
Tisza Kálmán kígyónyelve átsiklik azokon megint.
Milyen gondolat! Tiszától kívánni világosságot. Lucus a non lucendo.
[……]
