október 1. 271. sz.,
október 1.
271. sz.,
271. sz.,
Tisza Kálmánról (alkalmasint országgyűlési feleselései alkalmából) ezt írja a »Neue Fr. Presse«:
»Tisza úr még mindig a régi művész, ki a magyar országgyűlés hangszerén éppoly ügyesen játszik ma is, mint azelőtt; csakhogy ez a hangszer már egészen másképp van stimmelve, mint azelőtt.«
A »Presse« humora majdnem találó: mi még csak azzal egészítjük ki, hogy nem a hegedűben, nem is a hegedűsben van itt hiba, hanem a nótában.
Arra nem akar táncolni a közvélemény…
Mert az a nóta, amit Tisza úr kivereget mézes-mázos nyírettyűjével a megereszkedett billentyűkön, az a nóta, az – orosz himnusz.
*
A »Metzi újság« egy politikai viszonyainkra illő esetet hoz emlékezetünkbe.
Mese csak… de igaz tanúsággal, mintha csak ránk szabták volna…
Magyarország négyszázados története – egy messze innen történt, vagy tán meg sem történt epizódban.
Meséljük el.
Egy úr el akarta pusztítani hű kutyáját. Folyóvízhez vitte, azután egy csónakra tevé maga mellé és a folyam közepébe evezett.
Ott ravasz hízelgéssel súlyos követ kötött a kutya nyakára és a vízbe lökte… hogy bemerüljön.
A kötél azonban gyönge volt, elszakadt, a szegény állat felbukkant kétségbeesett erőmegfeszítéssel úszva a csónak felé.
A rossz szívű úr a kormánylapáttal, amint a csónakhoz közeledett, ismét visszalökte a hullámokba.
De az eb szívósan újra és újra visszanyerte erejét, eszméletét, bizalmát és a csónakhoz tartott, mire az úr végre megbosszankodván felállott trón… akarom mondani ladikjában, s az evezőlapáttal, hogy egyszerre megsemmisítse, fejére sújtott.
A csapás oly súlyos volt s oly ügyetlen, hogy a csónak is elbillent, ő is elvesztette az egyensúlyt s a vízbe bukott…
A hű eb nézte kissé,… azután utána úszott és kivonszolta félig aléltan a partra…
———————————————————
Ha Tisza úr nagyon elunja magát a hosszú téli estéken, melyeknek nagy részét persze Bécsben fogja tölteni, elmondhatná ezt az igénytelen mesét… ottani barátainak…
Talán megértenék!…
*
Ma egy kopott jegyzőkönyvet, notizt, talált az utcán egy ismerősünk, melynek nyitott lapján a következő, irónnal tett elmosódott jegyzetek olvashatók, mindenből azt gyaníttatva, hogy az elvesztett jegyzék gazdája valamely ügyes rendőri hivatalnok lehetett s kutatásait jegyezte fel.
De lássuk a titkos jegyzeteket.
»…ma is ott beszélgetett a K… kávéházban három lengyellel… titkosan suttogtak; szőke, cilinderes és minden esetre gyanús ember. Csak tudhatnám kicsoda. Azzal váltak el, hogy : »Erdélyben hadaink közt találkozunk:«
Elmondtam Thaisznak. Thaisz azt mondta: »ne ostobáskodjam.«
———————————————————
…Ma megint láttam emberemet. Bőröndöt vitt kezében, s valami kisebb tárgyat a »Közvélemény« című lapba burkolva. Utána mentem az indóházba, hol a kávéházbeli lengyelek már vártak rá, hogy elbúcsúzhassanak tőle.
– Mikor fogsz értesíteni? – kérdék az én távozó gyanús emberemtől.
– Talán már holnap – felelte ő.
– Hol?
– A lapok távirati rovatában – suttogá halkan.
Elmondtam Thaisznak. Thaisz azt mondta: »ne ostobáskodjam.«
———————————————————
Figyelemmel kísérem a lapok táviratait. S íme… ma azt olvasom, hogy Erdélyben fölkelés szerveztetett a törökök részére, lengyelek is közreműködtek benne.
Elmondtam Thaisznak. Thaisz azt mondta, hogy: »ejnye no.«
