július 7. 186. sz.,

Full text search

július 7.
186. sz.,
Ki mondja még, hogy nem történnek csodák?
A »Budapesti Napilap« vasárnapi számában »Egy rossz előfizető« című tárca jelent meg, Mikszáth Kálmántól.
És íme, rá néhány napra az aradi »Alföld«-ben is, melynek valami Tiszti Lajos nevű gentleman(?) a szerkesztője, egy ilyen című tárca jelenik meg, s ami még csodálatosabb, szórul szóra olyan tartalommal, mint az M. K. tárcája.
Miután becsületes magyar lapról fel nem tesszük azon pimasz arcátlanságot, hogy idegen lap valamely önálló művét, mely annak pénzébe került, átvegye a szerző neve és a forrás megnevezése nélkül, s pláne még bent a szövegben, hol a »Budapesti Napilap« szó fordul elő, azt az »Alföld«-re javítsa át, tökéletesen úgy gerálva magát, mintha egyenesen az ő számára lenne a cikk írva, – nem vádaskodunk az aradi »Times« ellen sem, hanem egy csodálatos természeti jelenségnek tulajdonítjuk, felhíván arra a szakértők figyelmét…
A spiritualisták misztériózus tanaiban kell tehát valaminek lenni, és nem mese többé az »egy lélek, egy gondolat két testben«. Micsoda! Nem is egy gondolat, hanem egyenlő gondolatok egész láncolata! Az »Alföld« »nagy emberei« közt egy olyan csodálatos egyéniség lappang (kár, hogy nem írta becses nevét a tárcája alá), aki éppen úgy gondolkozik, mint nálunk Mikszáth Kálmán, azzal a kis különbséggel, hogy neki holnapután jut eszébe ugyanazokat a dolgokat megírni, melyeket a mi olvasóink már tegnapelőtt olvastak.
*
Egy szép kisasszony van a játékban!…
Mac-Mahon úrék hajadon leányzója, gyönyörű szőke gyermek és – jó parthie.
A mamácskája elpletykázta a délutáni kávézásoknál, hogy hány pár cipőcskét, mennyi rokolyát, hány ezüstkanalat és milyen puhára vetett ágyat fog vinni majd a vőlegényének. Ékszerei közt pedig ott lesz egy könnyen nyíló satoulban Franciaország koronája is. Mert hát a papa semmit sem képes megtagadni a kis »mici«-től.
Eugénia ugyan nem jár Mac-Mahonékhoz uzsonnálni, de egy olyan előkelő, világot tapasztalt asszonyságnak, kinek házasulandó fia van, szeme és füle messze lát, hall, minélfogva siet amúgy magyarosan »összeboronálni« ezt a házasságot.
A Lulu-gyerekre ráadják az ünneplő rokkját és viszik a fotográfushoz.
A fotográfiát beteszik egy couvertbe, markot ragasztanak rá, Mac-Mahon kisasszonyra címezik és a posta viszi, viszi…
És a paraszt köztársaság haldoklik…

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi