augusztus 9. 219. sz.,
augusztus 9.
219. sz.,
219. sz.,
A legutóbbi török győzelmek, ha nem is döntők az orosz–török háború kimenetére, mindamellett beláthatatlan befolyást fognak gyakorolni a jövő események alakulására.
A hatás már eddig is szembetűnő. Az európai diplomácia kezdi más szemüvegen át nézni a »beteg embert«, ki talán szerencsétlensége- és elhagyatottságából meríté ama tőle nem várt erőt, mely bámulatra ragadta azokat, kik csak fitymálva néztek reá s megrettenté azokat, kik ragadozó kezüket ellene emelték. Anglia habozó, hideg politikája átmelegszik; a gyors érlüktetések, melyek Törökország korhadtnak hitt testében életet árulnak el, felolvasztják a merevséget mindenütt. Andrássy szabadabban lélegzik, Tisza nem kénytelen annyit hímezni-hámozni, Lukács Béla újra be készül adni a rendjel iránti kérvényét (most jó kedvében van a hatalmas padisah), Szűcs Gyula… aki most valahol a vakációt tölti otthon és aki immár majd meghalt abbóli szégyenletében, hogy Abdul Kerimmel barátságot kötött… most újra azt énekli a malom alatt, hogy »Abdul Kerim haber gönderdi« (Abdul Kerim azt üzente.)
A Gurko katasztrófája rehabilitálta az öreget. Szűcs Gyulának ismét nincs oka pirulni érte.
Egyszóval a török győzelmek mindenütt megtették a kellő hatást az európai diplomáciára, Lukács- és Szűcsre, magukra a törökökre, kik most már nemcsak hogy ki akarnak menekülni a hínárból, hanem nemes bátorságukban Európának az orosz befolyás alóli megszabadítására gondolnak, sőt megtették hatásukat, mégpedig hihetőleg a legnagyobbat, az orosz hősökre és különösen a hódító cárra.
Őfelsége ugyanis lelkiismeret-mardosásban szenved Bjelában s a távíró rég szét is vitte a világnak, hogy a »kozákok ura« beteg… Mindenünnen hozatja magához a gyógyító doktorokat… mindhiába, nem tudnak gyógyító írt találni…
Úgy hiszem, az is benne volt valamelyik lapban, hogy dr. Klug is oda lett híva Bjelába.
Aki olvasta és aki dr. Klugot nem ismeri, semmi különöset nem gyaníthatott ez alatt, mi azonban, akik hallottuk a cár és a doktor közti párbeszédet, mindent tudunk.
A cár nem mutatta meg sem a nyelvét, sem az üterét nem nyújtotta oda megtapogatni, hanem azt kérdé tőle:
– Ön dr. Klug?
– Igen, sire.
– Ön az az ember, aki Pesten hírhedt mikroszkópjával oly naggyá nevelte a bolhát, mint egy elefánt?
– Azt hiszem, én vagyok sire.
– Ön az én emberem, doktor. Ön van hivatva engem meggyógyítani, feltéve, ha olyan mikroszkópot tud készíteni, mely az elefántot bolhává apassza. Ezen kell néznem az átkozott pogányok hadműveleteit. Oh, oh, doktor, képes-e ön erre?
– Megpróbálom, felség…
És dr. Klug, úgy beszélik, még aznap többszáz pénzes levelet küldött szét különböző lapoknak címezve.
