augusztus 11. 221. sz.,
augusztus 11.
221. sz.,
221. sz.,
(Felelet a »Közvélemény«-nek)
A »Közvélemény« megneheztelte mai számában tegnapelőtti apróságainkat, melyekben a török győzelmek hatását írtam meg azon modorban, mellyel e rovatot vezetni szoktam. Ha »Apróságaink« messze maradnak is el tán a jobb francia lapok e nemű közleményeitől egyebekben, a modor ugyanaz, s világosan kimutatja, hogy apróságainkban (különösen az érintettben) nem mindig céloztatik a részletek valódisága, hanem a gyakran humoros, néha allegorikus, sokszor képzelt részletek összműködő hatása valamely való tény kiemelésére.
És ennek úgy is kell lennie, mert különben e rovat elveszti létjogosultságát a sajtóban.
Igaz, hogy a gyengébbek sokszor vezettetnek félre általa.
Így velünk is megtörtént, hogy a Petőfi Sándor költött levelét Szibériából igaznak vette két előfizetőnk. Az egyik egy goromba levelet írt hozzá, amiért muszka-érzelmű lett, a másik pedig, egy szegény asszony, pogácsát sütött a költő visszatérése napjára, mert bizonyosan éhes lesz szegény olyan messze útról.
De az ilyen naivság – legkevésbé sem járja meg egy laptól.
Tévedés-e vagy rágalom? kérdi a Közvélemény – azon állításunkra vonatkozólag, hogy »Lukács Béla képviselő török rendjelért folyamodott«.
E bizony sem nem tévedés, sem nem rágalom.
Mi csakugyan Lukács Bélára értettük ezt, mégpedig azért nem ok nélkül, mert hiszen az egész sajtót, mind a komoly, mind az élclapokat, bejárta annak idején a hír, hogy Lukács Béla is köztük volt azoknak, kik lépéseket tettek török rendjel elnyerésére.
Az idea tehát nem új… mi csak fölhasználtuk. Igaz-e? nem sokat törődünk vele, mert az végre is nagyon kis esemény a mai mozgalmas világban, hogy a Lukács Béla gomblyukába kerül-e piros szalag, vagy pedig ezentúl is üresen marad egy-egy szerény ibolyacsokor számára?
Nagyobb baj annál még az is, hogy Szerbia fegyverkezik – pedig az ugyancsak nagyon picike baj.
