Közlekedési nehézségek

Full text search

Közlekedési nehézségek
A várból – a mai Belvárosból – azonban csak három várkapun át volt a közlekedés lehetséges, úgy hogy kezdetben egy nyílás a kocsiforgalomra szolgált, melyben azonban két keskeny kocsi sem térhetett ki egymásnak és a másik keskeny nyíláson a gyalogközlekedés bonyolodott le, de a kapuk éjjel zárva voltak. A várkapukból a szabadba való jutás csakis a bástyák csillagzatalakú hajlásainak megfelelően tekervényes zeg-zugban vezetett keskeny sikátorokon és a várárkok fölé épített hidakon át volt lehetséges. Elképzelhető tehát az a torlódás és lassúság, mely a Belvárosban összpontosuló üzleti forgalom lebonyolításánál beállott; a piaczra jövő és onnan haza induló kocsik egész raja akadt fenn, s ha a katonaság ki- vagy bevonult, a forgalom hosszú időre szünetelt. És ez a forgalmi zavar annál nagyobb volt, mennél inkább fejlődtek a külvárosok, mert a Belváros mindenkor az állami, közigazgatási, ipari és kereskedelmi élet góczpontja maradt.
121E közlekedési nehézségeken – miután a katonaság már 1872-ben a lóvasút számára is engedélyezett nyílást – 1877-ben aként könnyítettek, hogy a várkapukban a ki- és bejáró kocsik részére két nyílást törtek, sőt a várműveken át is szélesebb utak épültek; végre 1891-ben a város megkapta az engedélyt a várkapuk lebontására és ezzel kapcsolatban a máig fennálló kocsi- és gyalog-útvonalak kiépítésére.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi