Ipar

Full text search

Ipar
Széles alapokon és csodálatos gyorsasággal lendült fel Mercy kormányzata alatt a gyáripar Temesvárott. Mercy virágzó, vagyonos és népes várossá akarta tenni Temesvárt s e végből fáradhatatlan igyekezettel honosította meg a városban a polgárosodás és ipari haladás eszközeit. A Nagy-Palánkon túlnan elterülő mezőségen, melyet a Bega (hajdani Kis-Temes) folyónak egyik ága hasított ketté, külön gyártelepet méretett ki a felállítandó különféle gyárak és iparvállalat számára. 1725-ben Framrich Henrik külföldi szakembert nevezte ki gyárépítő intézőnek (Factor), azzal a megbízással, hogy a kijelölt területen az eléje terjesztett tervet és a fölmerülő életszükségletek sorrendje szerint gyárakat építsen. Így keletkezett 1725-ben a Bega-folyó egy kis szigetén a vízerőre berendezett posztógyár. Körülötte épült föl 1733-ig az állami bőrgyár (Aerarial Lederhaus), az abagyár, harisnyagyár, selyemgyár, az arany- és ezüstfonal- és paszománygyár, a szeggyártó hámor, a lőpor- és salétromgyár, kelmefestő-műhely, a papirmalom, szappanosműhely, olajsajtó és a kalapgyár.
81A temesvári gyáriparnak minden más egyébnél előkelőbb s a munkások értelmi készsége és ízlése tekintetéből is legértékesebb termelése volt a selyem. A selyemipar meghonosításával mintegy betetőzni akarta Mercy a temesvári ipari kultúra megalapozása körül szerzett érdemeit. Sokat fáradozott, hogy a Temesi-Bánságban még teljesen ismeretlen ezen iparágnak megfelelő talajt készítsen elő. 1733-ban 143.000 eperfát ültettetett el Temesvárott a Vadászerdőbe vivő út mentén, a Kis-Palánkban és a környékbeli községekben. Halálbüntetést szabott az eperfák megcsonkítóira és pusztítóira. Minthogy pedig az egész tartományban nem volt a selyemhernyó ápolásához értő ember, Milano és Mantua vidékéről hozatott olasz családokat, a kikre a selyemhernyó gondozását s a selyemszövés gyári munkáját bízta. E családok kíséretében jött Temesvárra Rossy Kelemen mantuai apát, kit Mercy a bánáti selyemkultúra vezető felügyelőjévé (Werkführender Inspector) nevezett ki 500 forint kezdő fizetéssel. Rossy és az olasz munkások kezén csakhamar virágzásnak indult a temesvári selyemgyár. Első termékét Istennek áldozta. Rossy gyönyörű miseruhát készíttetett s azt a székesegyháznak ajándékozta. Krisztina császárnénak pompás selyemruhát küldött a gyár termékéből.*
Rossyt 1749-ben csanádi czímzetes, 1752-ben valóságos kanonokká nevezte ki Mária Terézia. A káptalanban egészen a nagyprépostságig emelkedett. Meghalt Temesvárott 1771-ben. Jeltelen sírja e nagyérdemű és nagyműveltségű férfiának a temesvári székesegyház kriptájában van.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi