Folyóvizek.
Folyóvizek.
Hont vármegye folyóvizei mind a Dunába ömlenek. A folyóvizek túlnyomó részét a Garam és az Ipoly vezetik le a Dunába, csak a vármegye délkeleti részéről fut le nehány kisebb patak közvetetlenül a Dunába.
A Garam, melynek jóformán csak a torkolata esik Hont területére, a vármegye éjszaknyugati és nyugati peremének a vizeit gyűjti össze. A Hodrusi patak, a richnyavai völgy és Bakabánya vidékének «dolinái» a felszinen és a 17 km. hosszú II. József-altáró a mélyben csekélyebb vizmennyiséget szállítanak bele. Fő adózója a vármegye területén a Szekincze patak, mely Kőpatak község felől délnek indul és Báton alul az Almáska patakkal, Tergenye alatt a Percz patakkal gyarapodván, Páld mellett ömlik a Garamba.
Az Ipoly folyó Kóvár határában ömlik be a vármegye területére. Szetéig nyugati irányban folyik és lomhán kanyarog jobbra-balra. Szetétől Szalkáig déli irányban halad tovább s Helemba és Szob között csaknem derékszög alatt ömlik a Dunába. Az Ipoly nagyon sok patak vizét viszi magával, különösen a vármegye éjszaki részéről. A jobboldaliak közűl a Korpona és a Selmecz patak a legnagyobb. A Korpona patak a Litava és Varbók vizével gyarapodván, Ipolyság alatt, a Selmecz patak pedig, a Veperecz és Nádas patakokkal egyesülvén, Gyerk alatt ömlik az Ipolyba. Szete felett a Búr patak, Ipolyszakállos alatt az Egeres patak a jelentékenyebbek. 3Baloldalról a Börzsönyi hegycsoport patakjai, a Kemencze patak és a Krautfeldwiesen vize a legjelentékenyebbek. Az Ipoly vize igen lassan folyik át a vármegye területén, mert míg a forrás vidékén kilométerenként 20 métert esik, itt csak 0.3–0.4 m. az esése. Ez az oka, hogy csekély vizállás mellett a nagy kanyarulatokban csaknem megáll a viz, ha pedig áradás következik, átlépi a medret és nagy területeket elönt. Ezek az áradások táplálják az ipolymenti mocsarakat. A kiáradt viz egyben tágítja is az árteret, mert a völgytalp két oldalán a homokpadokat mindegyre alámossa. Szűkebb völgyrészlet csak Ipolyságnál és a legalsóbb, délkeleti szakaszán van. Itt az erozió a tömöttebb kőzetekben szűk völgykaput vájt ki. Az eroziós vizmosások közül, a melyek különösen a szénavár-dacsókeszi fensikon alkottak tömérdek árkolást, legszebb a honti szakadás: 15 m. magasról esik le itt a viz, a mi valóban impozáns látvány.
A Duna a Garam torkolatától Kismaros határáig csak rövid útvonalban érinti a vármegyét, de ezen a kis útszakaszon a nagy folyam minden tájképi szépsége egyesül. A Garam torkolatától Szobig széles, zátonyszigetes mederben kelet felé hömpölyög a hatalmas viz, Szob alatt dél felé fordúl át és az Ördöghegy lábát sziklafalak közé szorult, U alakú, szűk mederben kénytelen zúgva-morogva megkerülni. A vármegye határát, két ágra szakadván, hagyja el. A Duna vize a dévényi kaputól a nagymaros-visegrádi szorosig fokozatosan csekélyebb hajlású mederbe kerül; az a roppant viztömeg tehát, a mely a dévényi kapun át rohan a Kis-alföldre, az esztergom-visegrádi Duna-szoroson, áradás alkalmával, nem folyhat le kellő gyorsasággal; ez az oka, hogy a megrekedt viz gyakran átlépi a partokat és nagy területeket áraszt el. A Duna legborzasztóbb árvizeit a jégtorlódás okozza. A folyamban a Garam és az Ipoly torkolata között is és Nagymaroson túl is zátony-szigetek vannak. A főveszedelmet az e zátonyokon keletkezett fenékjég okozza. E fenékjégbe ugyanis a homok és a kavics is belefagy és az ekként megterhelt jég, a mikor megindul a zajlás, nem kerülhet a viz felszinére, hanem a meder fenekén hömpölyög, majd a kanyarulatokban és szűk mederrészletekben megtorlódva, a legvégzetesebb árvizek okozója lesz. A Duna nagy árvizeit mind a jégtorlódás okozta. Az 1838. évi rettenetes árviznek is az esztergom-visegrádi szorosban keletkezett jégtorlasz volt a főoka. Hontban Nagymaros, Zebegény, Szob, Helemba, Garamkövesd és Szalka került viz alá és a lakosság is alig tudott megmenekülni. Az 1886. évben megindított szabályozási munkálatok üdvös hatása most már érezhető. A jégtorlódás végzetes jelensége legalább azóta nem mutatkozott.
