A termés.

Teljes szövegű keresés

A termés.
A magház üregében található apró kis testecskékből, – a magkezdeményekből – magvak fejlődnek, de csak akkor, ha a bibére jutó virágporszemecskéből fejlődő tömlő csúcsa egészen hozzájok, sőt belsejökbe jut. A virágporszemecskének a bibére való jutása a beporzás, a tömlőcsúcsa és a magkezdemények belseje tartalmának összeolvadása a termékenyítés, melynek következménye azután, hogy a magkezdeményből mag, a termőből pedig termés keletkezik.
Rendesen az egész termőből, vagy leginkább alsó részéből a magházból keletkezik a termés, de a virág valamely más része is hozzájárulhat a termés képzéséhez (az alma képződéséhez pld. a csésze is hozzájárul); az ilyen termést áltermésnek is szokás nevezni.
A termékenyítésre más virágbeli por mindig kívánatosabb mint az ugyanazon virágbeli; az átvitelt vagy a szél végzi (pázsitfüvek, fenyők), vagy a rovarok közbenjárásával történik (ilyen a legtöbb színes virág). Az elsőket szél-, az utóbbiakat rovarporozta növényeknek nevezzük. Az elsők a virágport óriási mennyiségben fejlesztik, mert sok veszendőbe megy, az utóbbiak pedig a rovarok csalogatására a feltűnő színen, illaton kívül még édes nedvet, úgynevezett nektár-t is fejlesztenek, mely külön részekben, a mézfejtőkben válik ki. A magvak a termés üregében kis szállal (magzsinór) vannak megerősítve, melyeknek nyoma a levált magon is látható (köldökfolt). A mag héján belől találjuk a magfehérjét és a csirát, vagy csak ez utóbbit. Mindazt, a mi a magot burkolja, magrejtőnek (maghéj, pericarpium) nevezzük.
A fontosabb termésalakok a következők:
1. Toktermés. Fala száraz és érés után különböző módon kovadó. Külön névvel is jelölik a következőket:
a) Tüsző. A magház egy termőlevélből alakult, együregű; megérve, egy oldalán egész hoszszában kovad (hunyor, kandilla, basa-rózsa).
b) Hüvely. Magháza szintén egy levélből fejlődött; hegyéről kezd nyilni, két kopácsra válva szét; a kopácsok hosszában gyakran össze is csavarodnak (bab); ritkábban esik szét a hüvely czikkekre (koronilla).
c) Becző. Fala két termőlevélből alakul, két üregű. Megérve a magház két fala a kocsány felőli részén, tehát tövén kezd kovadni és lehull. A választófal a kemény peremére nőtt magvakkal soká megmarad. Ha méretei körülbelül egyenlők, vagyis alig hosszabb mint széles, akkor beczőkének nevezik. (Valemennyi keresztes növény termése ide tartozik.)
d) Fedeles tok. Gömbölyű vagy bögrealakú; éréskor egy kis fedő hasad le róla (tikszem, beléndek).
2. Fel nem nyíló termés
a) Makk. Kemény falú, egymagvú. Fala nem nő össze a maggal (mogyoró).
b) Szemtermés, (aszmag). Fala vékony bőrnemű, egymagvú és a maggal szorosan összetapad, felső állású (búzaszem).
c) Kaszat. Az előbbihez hasonló, fala a maggal összetapad, de mindig alsó állású magházból fejlődik és gyakran szőrüstököt, hártyákat vagy bóbitát visel (fészkesek).
d) Szárnyas makk. Az együregű magháznak legalább egy oldalán kinyúló hártyás szárnya van (kőris, szil).
3. Széthasadó termés. Száraz, több üregű magház, mely éréskor annyi rekesztermésre esik szét, a hány ürege volt a magháznak (ernyősök, galaj, mályva, ajakosak).
4. Bogyó. Magrejtője egészben húsos és belső része, különösen a válaszfalak ellevesednek (szőlő); egyik alakja a tök.
5. Almatermés. Ebben a magvak pergamenszerű hártyába vannak burkolva és faluk kívül húsos (alma, körte).
6. Csonthéjas termés. Magrejtőjének külseje vékony héj; közepe vastagabb, puha, rendszerint húsos, belső rétege pedig igen kemény az u. m. csonthéj (szilva, meggy). Egy termésben több csonthéj is lehet (varjútövis).
Hogy a növény ivadékai valamennyien egy helyen ne maradjanak és se egymást se az anyanövényt a fejlődésben ne gátolják: vagy a termés, vagy a mag úgy van alkotva, hogy a mag az anyanövénytől legalább is bizonyos távolságra eljusson. Némelyik valóságos léghajó és több km. távolságra úszik, repül a levegőben. A különböző alkotású szőrüstökök, levegővel telt magfalak, a szél megkapaszkodására szolgáló lécnek, hártyák mind ezt czélozzák. Sok termés vagy mag horgas kapaszkodó szőrökkel van ellátva és az állatok viszik nem egyszer más országba is; más terméseknek a színe húsa kelti fel az állatok figyelmét, melyek azután elhurczolják, a magvakat kiszórva belőlök.
Maga a termés is úgy nyílik, hogy messze ellöki a magot, (gerely) vagy a magvak csak a széltől lengetve bizonyos nagyobb távolságra szóratnak ki (füzike, mák).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem