Verseghy Ferenc: 89. S. Antal barátomhoz.
89. S. Antal barátomhoz.
Hogy vitorlámot darabokra zúzván
a' gonosz szélvész, habozó hajómbúl
eggy magos szirtnek meredek hegyére
a' gonosz szélvész, habozó hajómbúl
eggy magos szirtnek meredek hegyére
| felmenekedtem, |
's körme köztt nyögvén az üres magánynak,
mellybe a' bal sors dühösen belánczolt,
a' jövő élet 's az örök halál köztt
mellybe a' bal sors dühösen belánczolt,
a' jövő élet 's az örök halál köztt
| félve lebegtem; |
szívölő búmonn könyörűlni kezdvén,
Tégedet küldött beborúltt szerencsém
Antalom! hogy még ügyemen segíthet,
Tégedet küldött beborúltt szerencsém
Antalom! hogy még ügyemen segíthet,
| tűrni tanítgass. |
Hű barátságod nemesen felosztya
szenvedésimnek valamennyi súllyát,
jóllehet szíved magadét is allig
szenvedésimnek valamennyi súllyát,
jóllehet szíved magadét is allig
| győzi viselni. |
Óh! ha feltámad valahára ismét
csillagunk, és a' nevető szerencse
visszavisz minket dobogó ölébe
csillagunk, és a' nevető szerencse
visszavisz minket dobogó ölébe
| bús Feleinknek, |
légy azontúl is szeretője annak,
a' kiben hozzád soha el nem alszik
a' barátságnak tüze, még erében
a' kiben hozzád soha el nem alszik
a' barátságnak tüze, még erében
| mocczan az élet. |
(A 90-es évek végéről.)
