Verseghy Ferenc: 63. A' Frigykötés.
63. A' Frigykötés.
Ammint Laurával eggyütt ültünk
's a' nyájasságra felhevültünk
elárasztotta mellyeinket
melly oldhatatlan tüzzel minket
| eggy nyári napnak alkonyánn, |
| egymásnak csüggvén ajakán; |
| egy édes frigynek ösztöne, |
| örökre öszve öntene. |
Sokáig néma sóhajtással
's egymás' szemében vídulással
még végre mellyemhez vonzottam
's örökre nőmnek választottam
| rajzoltuk szívünk' titkait |
| nézgettük lángolásait; |
| képére tüzvén képemet, |
| mint ő férjének engemet. |
«Ah! vajha - úgy mond - el ne hüllyön
oh! bár naponkint felhevüllyön
Egymás' jobbjába felfogadtuk,
's hevében, ammint öszve adtuk,
| szerelmünk, még tart életünk, |
| uj édességgel bájtüzünk!» |
| hogy meg nem szegjük frigyünket |
| fenntartyuk holtig szivünket. |
(A 90-es évekből.)
