Verseghy Ferenc: 61. A' Kétség.
61. A' Kétség.
Hát tsak meg nem illetődik
És ha szívem érted sínylik,
nem sajnálkodsz lángomon?
megszorítom kezedet,
felsóhajtya nevedet?
| szíved árva sorsomon? |
nem sajnálkodsz lángomon?
| Meg nem indulsz, ha könyezve |
| vagy ha mellyem senyvedezve |
Míg gyötrelmimet panaszlom,
Ha ellenben elbutsúzom,
Ha könyvezni látsz, megállasz,
sem magadtól nem botsáttasz,
| húnyorogva megnevetsz. |
| azzal kérlelsz, hogy szeretsz. |
| 's csókjaimtól elszaladsz, |
| sem öledbe nem fogadsz. |
Óh' ha színlett édességgel
ha elloptad álnok szemmel
vagy világos megvetéssel
vagy viszontag szerelemmel
| megraboltad szívemet; |
| drága tsendességemet: |
| tedd tellyesnek kínomat, |
| téreld vissza káromat! |
(1793.)
