Verseghy Ferenc: 155. Koridonhoz.
155. Koridonhoz.
Hasztalan ostromlod felséges igéretek által
A' mit az esdeklő szeretők nagy tűzzel igérnek,
többnyire hűltt vérrel jobb esztendőkre halasztyák.
hű tüzedet hozzám nem fogja eloltani, még élsz,
a' mit előnkbe terít, ki hitelt érdemleni nem mer
szívedet a' keserű bánat, ha továbbra halasztom
Én pedig, óh Koridon! csak képmutatásnak itélem
válogatott szókkal folyvást el tudgya beszéllni.
domborodik 's meg vissza lapúl minduntalan' a' hab;
fénylenek a' tűztűl, melly benned forrani látszik;
A' lobogó lángnak dühödő tüze messze kicsapván,
Nem fogad ő semmit; tüzeit nem festi előmbe
's áh! Koridon, sebeit duplán kell érzeni annak,
mint a' néma Szegény, ki baját nem tudgya előnkbe
a' könyörű Szívnek, melly tán melléje vetődik,
a' legkegyetlenebb fösvényt kéréseik által.
dupla keserve alatt, 's önnkint kétannyi adóval,
| hódíthatatlan szívemet, |
| furcsa eszű Koridon! |
| azt győzedelmes férjeink |
| a' lakadalmak utánn |
| Módatlan esküvésidet, |
| hogy soha semmi eset |
| csak puszta szóknak ösmerem. |
| Önnmaga sem hiszi azt, |
| eskütlen állításival. |
| Hogy felemészti beteg |
| viszontagolni lángjait, |
| szüntelen' emlegeted. |
| a' legkesergőbb bánatot, |
| melly szomorú panaszit |
| Dagadni látom mellyedet, |
| mint mikor a' vizekenn |
| szerelmes orczád megpirúl, |
| csüggedező szemeid |
| 's ez éppen, a' mit nyíltt eszem |
| rettenetesnek itél. |
| csak gyújt, emészt, és eltünik. |
| Én Eleket szeretem. |
| szóval; szerelme nem heves; |
| nem panaszollya baját; |
| kinek keserve szótalan. |
| Ollyan az én Elekem, |
| hangos panasszal festeni, |
| 's nyögve mutattya sebét |
| még fürge nyelvű társai |
| szánakodásra veszik |
| A' gyenge szívű Útazó |
| láttya vajudni amazt |
| mint más Szegénynek nyújtogat, |
| megtömi árva kezét. |
(1806.)
