Verseghy Ferenc: 147. Ámor a' borban.
147. Ámor a' borban.
Nyájasan édelegtek
rósa körűl az esti
hajdani lángjainkot,
Tállyait iddogáltunk
a' kikötő szigetrűl
Olly sebesen repűlvén,
érkezik eggy kis Ámor,
játszani kezd. - «Tipord le
győzi lecsillapított
's rósa bogakkal űzzük
Ő enyeleg, kiszökvén
's végre tekíntetünkbűl
Tállyai balsamunkhoz,
kellemetes latornak,
«Éllyen az álnok Ámor!»
's élledező tüzünknek
hogy botorúl megittuk
| eggy heves napnak gyönyörű |
| nyugta utánn az álmos |
| hüs szelek, még ernye alatt |
| eggy múlató lugasnak, |
| 's a' szerelmeknek habozó |
| kínnyait emlegetvén, |
| Dórisommal. Vészek utánn |
| édes öröm nevetni |
| a' kevés kárral kikerűltt |
| tengeri háborúkot! |
| mint az éhes fecske szokott |
| méhek utánn rohanni, |
| 's arczainkot szárnyaival |
| pajkosan átsimítván |
| a' pogányt! úgymond rebegő |
| Dórisom; új bajokra |
| szíveinket!» - Talpra kelünk |
| hantos üléseinkrűl, |
| fel 's alá spalléri között |
| a' rezegő lugasnak. |
| nyil gyanánt eggy lombüregenn, |
| majd meg amott beütvén, |
| eltünik. Mink öszveülünk |
| győzedelem-dücsővel |
| 's kérkedő hadnagyka gyanánt, |
| gúnnya között az elvertt |
| a' reánk váró poharat |
| újra kezünkbe vesszük. |
| mondgyuk egymásnak, ragyogó |
| gyöngyeit átköszönvén; |
| ah! csak új habzása utánn |
| vesszük iszonnyal észre, |
| a' kis Ámort is, ki magát |
| csalfa borunkba vette. |
(1806.)
