Verseghy Ferenc: 146. A' Vízkórságos.
146. A' Vízkórságos.
| Annyira elterjedt Borosonn a' vízi betegség, |
Mind kiteríti tehát csapoló szerszámit előtte
a' sürögő orvos, 's neki megy hordónyi hasának.
Ámde amaz kezeit szomorúan vissza taszítván,
elhívattya fiát 's illykép kezd szóllani hozzá:
«Nézd fiam! e' szörnyű szerszámokot. A' sok ivásnak
rettenetes követői ezek! Hosszabbka lehetne
életem e' nélkűl. Most legjobb férjfi koromban
elhalok. E' példát vedd jól szívedre. Iparkodgy
jobb nyomokonn, mint én, boldog vénségre kijutni.»
Többet akart más dolgok iránt még szóllani; ámde
a' siető orvos ki akarván verni eszébűl
félénk gondolatit: «ha ki nem gyógyíttya vizébűl
a' csapolás, úgymond, az Urat, még holta utánn is
mondgyon az Úr engem' botorabbnak az ostoba lúdnál.»
'S ezzel az orvosokot mind fel kezdette czitálni,
kik bizonyos szernek mondgyák a' bőrvizek ellen
a' csapolást, mellytűl soha meg sem halhat az ember.
Majd azutánn szomorú fia is biztatni akarta,
hogy csapolása utánn még szép vénségre kiérend;
ámde mihelyt czéllyát megsajdította szavának,
«ah! ne beszélly, kérlek, mondá mosolyogva viszontag
a' beteg. Én tudom azt jobban. Soha sem vesz az ember
csapra egyéb hordót, hanem azt, melly szinte kifogyván
életadó folyadékaibúl, haldoklani készűl.»
(1806.)
