Vajda János: Vége van
Oh, lelkem gyönyörűsége,
Boldogságom menedéke,
Szülőföldem szép vidéke -
Illatot, bübájt lehellő,
Tündérek, csodák tanyája,
- Oh hogy bánt most a pompája!
Hogy örültem, hogy reméltem!
Gyöngy a fűben, lomb az ágon,
Csupa öröm a világon.
Ahogy akkor, változatlan.
Csak az ágon a madár szól
Elveszett tündérországról!...
Az egészen többé nem holt.
Szeget vert a mult időbe,
Él az ottan mindörökre.
Benne édes emlék helyett
Kisértetek, hazajárók,
Soha el nem ért ábrándok:
Le nem zárt szemü halottak.
Elszalasztott óra üdvét
Meg nem hozza egy öröklét!
Be oda a sűrüségbe -
Leborulva, elfeledten
Megsiratni, hogy születtem!